Merry Christmas!!
Ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánni!
(Egyetek jó sokat a karácsonyi töltött káposztából!!:DD)
2012. december 27., csütörtök
2012. december 18., kedd
18. Emlékek
Sziasztok!
Végre megérkezett ez a rész is. Sajnálom, hogy ilyen ritkán hozok újakat, de felvételi előtt állok és folyton tanulni kell, gyakorolni stb. Igyekszem majd gyorsabban hozni a következőt!
Remélem ez kicsit kárpótol titeket!
Ha tetszik a blog léci iratkozzatok fel rendszeres olvasónak!
Jó olvasást! Vivi xx :)
18. Fejezet
Emlékek
Amint beléptem az ajtón levetettem az oly rég óta hordott maszkot. Végre nem kellett megjátszanom magamat, úgy mutatva, mintha minden rendben lenne. Merthogy semmi sem volt rendben. Ugyan a karrierem felfelé ível, de az életem romokban hever, és ebből senki nem lát semmit. Na jó. Talán a fiúk észrevették, de mikor rákérdeztek mindent tagadtam. Miért kellene bárki másnak az én nyomorommal törődnie? Meg van a saját bajuk...Vagyis..igazából nincs. A többiek most egész jól vannak. Mindenki boldog, mindenki szerelmes! Milyen szép mese...Kár, hogy én vagyok az, aki ebből kimarad. Ha úgy nézzük, akkor én sem vagyok kimaradva belőle, hiszen én is szerelmes vagyok. De az a lány mást szeret...És ez még kisebbik baj. Joggal kérdezhetnék tőlem, hogy miért, ennél is van nagyobb probléma?! Hát van. A lány, itt fekszik egy kórteremben eszméletlenül és kitudja, hogy felébred-e valaha. Csupán csak ennyi a problémám..Semmi más.
Ezeket végig gondolva léptem a Vivi ágya mellé. Odahúztam egy széket mellé, majd meggondoltam magam és inkább az ágyára ültem. Óvatosan nyúltam a keze felé. Éreztem, ahogy kezem égni kezd, mert nem viszonozza senki sem az érintésemet. Lassan járt végig a kezem a kezén, majd a nyakát simítottam.
Úgy vettem az arcát a kezeim közé, mintha a legnagyobb kincs volna a világon, ami csak egy rossz érintéstől is elporlad. Tompa fényű haját kisimítottam az arcából, miközben szemem elé tárultak a régi emlékek. Eszembe jutott amikor be voltam öltözve és nekem jött az utcán. Ráadásul fejjel lefelé tartotta a térképet. Emlékszem, amikor ledöbbent, hogy én vagyok Harry Styles és milyen hangosan nevetett, hogy Ő mindig felismerne bárhol, erre egy bajusszal és egy parókával átvertem. Emlékszem, amikor berontott a szobába, hogy csókoljam meg. Ezek az emlékek megmosolyogtattak. Akkor még tényleg az volt a legnagyobb problémám, hogy nem engem szeret. Bárcsak 'csak' ennyi lenne most is.
-Vivi!- szólítottam meg bátortalanul -Tudom, hogy most nem hallasz, tudom, hogy nem fogsz válaszolni, de tudod már nagyon hiányzol. Hiányzik az, hogyha a közelembe vagy emlékeztetnem kell magamat arra, hogy vegyek levegőt, hiányzik, hogy minden egyes pillantásodnál elgondolkozzak azon, hogy most vajon úgy nézetél-e rám. Egyszerűen te magad hiányzol. Mert..mert én szeretlek!- mondtam végig a mondandómat.
Eközben könnyeim egyre gyorsabban és gyorsabban törtek elő, éreztem, ahogyan a kezemen landolnak, majd onnan az ágyra folynak. Lassan odahajoltam az arcához, majd egy puszit adtam neki. Minden olyan idilli volt. Mintha csak aludna és bármelyik percben felébredhetne. De legbelül tudtam, hogy ez a pillanat még nem most fog eljönni.
A pillanat varázsát a nővér zavarta meg.
-Úristeen! Én is úúgy tudtam!- rontott be az ajtón sikítozva.- Kérhetnék egy autogramot, meg képet, meg..meg mindent! Annyira szeretlek titeket! Nem is tudom, hogy hogy nem ismerhettelek fel!- csapott a fejére
Aha, persze..- futott végig az agyamon.- Így szeret, úgy szeret, de minden álruha, meg bajusz nélkül sem ismer fel.
-Persze, de kint elintézzük, jó?- utaltam arra, hogy éppen egy fontos, legalábbis számomra fontos dolgot zavart meg.
-Jaj..elnézést! Akkor majd kint!- fogta meg kezemet és kezdett kihúznia szobából.
-Öhhmm..Úgy értettem, hogyha majd.....Áhh..Mindegy.- mentem ki vele.
Tudtam, hogy úgysem értené meg, ha arról kezdenék neki papolni, hogy éppen 'beszélgettem' vele.
Gyorsan aláfirkantottam neki egy papírt, mosolyogva pózoltam vele egy képen, majd kimentem.
Beszálltam a Range Roverembe, ahol újabb emlékek törtek elő. Eszembe jutott, amikor ezzel a kocsival mentem eléjük a városnézés előtt és, hogy a Vivinek menyire tetszett ez az autó. Elkezdte kifejteni, hogy a kedvenc bandájának az egyik tagjának is ilyen az autója. Megkérdeztem, hogy melyik banda, mire azt mondta, hogy a One Direction. Ezen majdnem elnevettem magam, de inkább nagyokat pislogva megkérdeztem, hogy 'Azok meg kik?'...Na...ekkor ő pislogott rám nagyokat, majd az egész úton róluk, akarom mondani rólunk áradozott. Még most sem értem, hogy hogy bírtam ki nevetés nélkül. Visszagondolva olyan vicces ez az egész történet. A mi történetünk. Kár, hogy úgy látszik, hogy nem lesz Happy End...
Hazaérve óvatosan fordítottam el a kulcsot a zárban, de nem is kellett volna ilyen csöndesnek lennem. Az egész csipet-csapat rám bámult a kanapén ülve.
-Öhm..Sziasztok!- mondtam, majd amilyen gyorsan csak lehetett felrohantam a szobámba.
Ledőltem az ágyra, ahol megcsapott egy nagyon kellemes illat. Ott fúrtam bele a fejemet a párnába, ahol Vivi is aludt. Hirtelen egy cseppnyi boldogság haladt át rajtam, ahogy megéreztem az illatát.
-Szia.- lépett be Louis az ajtón -Minden oké?
-Persze..minden rendben van!- küldtem neki egy gyenge mosolyt.
-Tudod, hogy jobban ismerlek szinte, mint saját magamat. Látom, hogy valami nem stimmel és azt is látom, hogy nagyon kivagy..Figyi..nekem mindent elmondhatsz. Jó?- mosolygott
-Jó.- sóhajtottam -De most tényleg nincs semmi baj.- mondtam neki, bár tudtam, hogy ez nem igaz és azt is tudtam, hogy látja rajtam.
-Rendben. Kérdezhetek valamit?- mondta, majd miután bólintottam folytatta -Merre jártál? Tudom, hogy az éjszakákat nem mindig töltöd itthon, sőt, de most látom, hogy nem arról van szó. Szóval... elmondod?
-Talán majd később.- vontam meg a vállam
-Értem. De azért szólj, ha van valami!- ment ki az ajtón, majd hallottam ahogy a többiek az ajtó előtt kérdezgetik, hogy megtudta-e, hogy mi nyomaszt ennyire.
Jól esett, hogy ennyire aggodnak.
Nagyot sóhajtva visszadőltem az ágyra, majd arcomat ismét a párnába fúrtam.
Ezeket végig gondolva léptem a Vivi ágya mellé. Odahúztam egy széket mellé, majd meggondoltam magam és inkább az ágyára ültem. Óvatosan nyúltam a keze felé. Éreztem, ahogy kezem égni kezd, mert nem viszonozza senki sem az érintésemet. Lassan járt végig a kezem a kezén, majd a nyakát simítottam.
Úgy vettem az arcát a kezeim közé, mintha a legnagyobb kincs volna a világon, ami csak egy rossz érintéstől is elporlad. Tompa fényű haját kisimítottam az arcából, miközben szemem elé tárultak a régi emlékek. Eszembe jutott amikor be voltam öltözve és nekem jött az utcán. Ráadásul fejjel lefelé tartotta a térképet. Emlékszem, amikor ledöbbent, hogy én vagyok Harry Styles és milyen hangosan nevetett, hogy Ő mindig felismerne bárhol, erre egy bajusszal és egy parókával átvertem. Emlékszem, amikor berontott a szobába, hogy csókoljam meg. Ezek az emlékek megmosolyogtattak. Akkor még tényleg az volt a legnagyobb problémám, hogy nem engem szeret. Bárcsak 'csak' ennyi lenne most is.
-Vivi!- szólítottam meg bátortalanul -Tudom, hogy most nem hallasz, tudom, hogy nem fogsz válaszolni, de tudod már nagyon hiányzol. Hiányzik az, hogyha a közelembe vagy emlékeztetnem kell magamat arra, hogy vegyek levegőt, hiányzik, hogy minden egyes pillantásodnál elgondolkozzak azon, hogy most vajon úgy nézetél-e rám. Egyszerűen te magad hiányzol. Mert..mert én szeretlek!- mondtam végig a mondandómat.
Eközben könnyeim egyre gyorsabban és gyorsabban törtek elő, éreztem, ahogyan a kezemen landolnak, majd onnan az ágyra folynak. Lassan odahajoltam az arcához, majd egy puszit adtam neki. Minden olyan idilli volt. Mintha csak aludna és bármelyik percben felébredhetne. De legbelül tudtam, hogy ez a pillanat még nem most fog eljönni.
A pillanat varázsát a nővér zavarta meg.
-Úristeen! Én is úúgy tudtam!- rontott be az ajtón sikítozva.- Kérhetnék egy autogramot, meg képet, meg..meg mindent! Annyira szeretlek titeket! Nem is tudom, hogy hogy nem ismerhettelek fel!- csapott a fejére
Aha, persze..- futott végig az agyamon.- Így szeret, úgy szeret, de minden álruha, meg bajusz nélkül sem ismer fel.
-Persze, de kint elintézzük, jó?- utaltam arra, hogy éppen egy fontos, legalábbis számomra fontos dolgot zavart meg.
-Jaj..elnézést! Akkor majd kint!- fogta meg kezemet és kezdett kihúznia szobából.
-Öhhmm..Úgy értettem, hogyha majd.....Áhh..Mindegy.- mentem ki vele.
Tudtam, hogy úgysem értené meg, ha arról kezdenék neki papolni, hogy éppen 'beszélgettem' vele.
Gyorsan aláfirkantottam neki egy papírt, mosolyogva pózoltam vele egy képen, majd kimentem.
Beszálltam a Range Roverembe, ahol újabb emlékek törtek elő. Eszembe jutott, amikor ezzel a kocsival mentem eléjük a városnézés előtt és, hogy a Vivinek menyire tetszett ez az autó. Elkezdte kifejteni, hogy a kedvenc bandájának az egyik tagjának is ilyen az autója. Megkérdeztem, hogy melyik banda, mire azt mondta, hogy a One Direction. Ezen majdnem elnevettem magam, de inkább nagyokat pislogva megkérdeztem, hogy 'Azok meg kik?'...Na...ekkor ő pislogott rám nagyokat, majd az egész úton róluk, akarom mondani rólunk áradozott. Még most sem értem, hogy hogy bírtam ki nevetés nélkül. Visszagondolva olyan vicces ez az egész történet. A mi történetünk. Kár, hogy úgy látszik, hogy nem lesz Happy End...
Hazaérve óvatosan fordítottam el a kulcsot a zárban, de nem is kellett volna ilyen csöndesnek lennem. Az egész csipet-csapat rám bámult a kanapén ülve.
-Öhm..Sziasztok!- mondtam, majd amilyen gyorsan csak lehetett felrohantam a szobámba.
Ledőltem az ágyra, ahol megcsapott egy nagyon kellemes illat. Ott fúrtam bele a fejemet a párnába, ahol Vivi is aludt. Hirtelen egy cseppnyi boldogság haladt át rajtam, ahogy megéreztem az illatát.
-Szia.- lépett be Louis az ajtón -Minden oké?
-Persze..minden rendben van!- küldtem neki egy gyenge mosolyt.
-Tudod, hogy jobban ismerlek szinte, mint saját magamat. Látom, hogy valami nem stimmel és azt is látom, hogy nagyon kivagy..Figyi..nekem mindent elmondhatsz. Jó?- mosolygott
-Jó.- sóhajtottam -De most tényleg nincs semmi baj.- mondtam neki, bár tudtam, hogy ez nem igaz és azt is tudtam, hogy látja rajtam.
-Rendben. Kérdezhetek valamit?- mondta, majd miután bólintottam folytatta -Merre jártál? Tudom, hogy az éjszakákat nem mindig töltöd itthon, sőt, de most látom, hogy nem arról van szó. Szóval... elmondod?
-Talán majd később.- vontam meg a vállam
-Értem. De azért szólj, ha van valami!- ment ki az ajtón, majd hallottam ahogy a többiek az ajtó előtt kérdezgetik, hogy megtudta-e, hogy mi nyomaszt ennyire.
Jól esett, hogy ennyire aggodnak.
Nagyot sóhajtva visszadőltem az ágyra, majd arcomat ismét a párnába fúrtam.
2012. november 25., vasárnap
17. Mentőötlet
Sziasztok!
Húú..milyen régen jártam erre, amit nagyon sajnálok is..:/
De a lényeg: egy elég hosszú szünet után végre itt a következő rész is!
És el sem hiszem! Az oldal szépen menetel a 2600. látogató felé, ráadásul már 4 rendszeres olvasóm is van!!
Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyien fogjátok megnézni...Most nagyon boldog vagyok!!:))
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást: Vivi xx :)
17. Fejezet
Mentőötlet
Ahogy közelebb léptem hozzá, éreztem ahogy a szemem megtelik könnyel. Nem engedtem nekik utat, így nagyot nyeltem és leküzdöttem őket.
Odaléptem az ágya mellé, hozzá akartam érni, elakartam neki mondani, hogy mennyire fáj. De féltem. Féltem attól, hogy amikor megfogom a kezét, az ujjai nem szorítják meg a kezemet, jelezve, hogy érzi. Féltem attól, hogy kérdéseimre nem válaszol. Egyszerűen féltem rájönni, hogy ez az egész nem csak egy rossz álom...Mert amíg nem láttam Őt itt feküdni, addig hiába tudtam, hogy nem igaz, de be tudtam mesélni magamnak, hogy minden rendben van, és minden rendben is lesz. De most, hogy látom Őt, sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Belülről emésztett egy érzés...Egy leírhatatlan érzés. Fájt.
Végig néztem a többieken. Ott volt mindenki kivéve Zaynt és Liamet. Ők még nem értesültek az eseményről.
Az összes arcon fájdalmat és szomorúságot láttam. Mindenki a könnyeivel küzdött, s volt olyan aki nem győzedelmeskedett felettük. Könnyek, rázkódó vállak és a távolba meredő üveges tekintetek. Erre emlékszem.
Azonban volt valaki, akinek az arcán ezek az érzések mellett mást is felfedeztem. A Vivusén. Az ő tekintete elhatározottságot, dacot tükrözött. Hirtelen odalépett a Vivi ágyához, megfogta a kezét, majd könnyeivel küszködve neki kezdett:
-Akkor is meg fogsz gyógyulni. Érted? Minden rendben lesz, mert nem lehet máshogy! Szükségem van rád! És az a szemétláda,... aki ezt tette veled meg fog bűnhődni! Rácsok mögé fog kerülni!- mondta szinte üvöltve -Ébredj fel! Hallasz? Gyerünk! Jelezz valahogy, mert beleőrülök!
Eközben egy nővér lépett be a kórterembe, de a Vivus nem zavartatta magát. Ugyanúgy kiabált, zokogott.
A Vivi anyukája lépett oda hozzá. és tette rá a kezét megnyugtatólag a vállára, mire Vivus egy hirtelen mozdulattal megfordult és szorosan megölelte Őt.
-Ugye minden rendben lesz?- zokogta a vállába -Annyira félek!
-Minden rendben lesz!- suttogta, de szemében látszódott, hogy ő sem biztos benne
A nővér eközben kicserélte az infúziót és valami gyógyszert is fecskendezett bele.
-Úristen! Mi történt?- rontott be az ajtón Zayn és Liam
-A reptéren..lelőtték.- mondtam ki nehezen
-Én...én ezt nem bírom tovább!- mondta elcsukló hangon a Vivi anyukája, majd zokogva elfutott.
A Vivus körbe nézett és utánaszaladt. Még hallottuk, ahogyan az ajtó előtt szólongatja.
-Jól vagy?- kérdezte Liam, miközben mélyen a szemembe nézett
-Nem.- sóhajtottam, mire Ő csak megértően megölelt.
Szorosan visszaöleltem és a utat engedtem a rég visszatartott könnyeimnek.
-Magamra hagynátok egy kicsit?- néztem körben a többieken egy idő után
-Persze.- ment ki mindenki, kivéve Márkot.
-Szerintem ez nem jó ötlet. Én inkább itt maradok!- mondta zavartan
-Légyszíves!- mondtam, de Ő nem mozdult.
-Lesz még időd, hogy egyedül legyél vele...vagy nem.
Nem válaszoltam, csak egy utolsó pillantást vetettem a Vivire, majd kimentem a kórteremből. Nagyot sóhajtottam, mert rájöttem, hogy Márk azt akarja, hogy egy kis időt se tölthessek el vele.
A következő napokban nem volt esélyem, hogy egyedül legyek vele, mert Márk mindig tudta, hogy mikor tudok menni és olyankor mindig Ő is bent volt. Azonban megkérdeztem a nővéreket, és ők azt mondták, hogy egyébként nem szokott rengeteg időt bent tölteni, ahogy én tenném a helyében. Tehát nem értettem ezt az egészet.
Ahogy teltek a napok a Vivi egyre jobban hiányzott. Már minden gondolatom körülötte forgott. Tudtam, hogy már nem bírom sokáig nélküle, míg egy mentő ötletem nem támadt.
-Jó napot kívánok!- léptem be a kórház ajtaján
-Jó napot! Segíthetek valamiben?- érdeklődött egy fiatal, mosolygós nő.
-Tulajdonképpen igen. Látogatóba jöttem.
-Most?- kerekedtek el a nővér szemei -Hiszem hajnali egy óra van!
-Tudom, tudom. De tudja, nagyon szeretnék már bemenni a barátomhoz, csak sosincs rá alkalmam, hogy egyedül legyek vele.
-Kihez szeretne bemenni?- érdeklődött.
Úgy tűnt, beadta a derekát. Gyorsan elhadartam neki, mire ő kikereste a gépből, hogy mikor szabad őt meglátogatni.
-Sajnálom, de a Vivihez csak látogatási időben szabad bemenni. Ez külön kérés volt...Tudja, attól a kedves fiatalembertől!
-Kedves, mi?!- dünnyögtem alig halhatóan
-Elnézést. Mit mondott?
-Semmit. De valahogy nem lehetne megoldani, hogy be tudjak menni hozzá?- vettem fel csábító énemet, mire a fiatal, nagyjából velem egyidős lány zavarba jött. Ezen kicsit elmosolyodtam, de folytattam a csábítást. Mélyen a szemébe néztem, mire ő kissé elpirult. Láttam rajta, hogy nem tudja, hogy mit csináljon. Gondoltam itt az idő, hogy bevessem magam. -Egyébként Harry Styles vagyok!- nyújtottam a kezemet - Van kedve valamit meginni...holnap délután szabad vagyok!- kacsintottam
-Ööö..Nem is tudom. Azt hiszem ráérek. De tudja, maga nagyon emlékeztet valakire. Folyton azon gondolkozok, hogy kire.- vallotta be félénken
-Igen?- vettem fel azt a mosolyomat, aminek nem sokan tudnak ellenállni, ez nála is bevált, ugyanis elvörösödve lesütötte a szemét. -Szóval...meglátogathatnám a a barátomat?
Kicsit hezitált, majd mondta, hogy kövessem. Mondtam neki, hogy tudom, hogy hol van a kórterem, de ő ragaszkodott hozzá, hogy felkísérjen.
Mikor lenyomtam a Vivi szobájába vezető ajtó kilincsét, még visszanéztem rá:
-Egyébként keressen rá a One Direction-re.- kacsintottam egy utolsót, majd beléptem
Odaléptem az ágya mellé, hozzá akartam érni, elakartam neki mondani, hogy mennyire fáj. De féltem. Féltem attól, hogy amikor megfogom a kezét, az ujjai nem szorítják meg a kezemet, jelezve, hogy érzi. Féltem attól, hogy kérdéseimre nem válaszol. Egyszerűen féltem rájönni, hogy ez az egész nem csak egy rossz álom...Mert amíg nem láttam Őt itt feküdni, addig hiába tudtam, hogy nem igaz, de be tudtam mesélni magamnak, hogy minden rendben van, és minden rendben is lesz. De most, hogy látom Őt, sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Belülről emésztett egy érzés...Egy leírhatatlan érzés. Fájt.
Végig néztem a többieken. Ott volt mindenki kivéve Zaynt és Liamet. Ők még nem értesültek az eseményről.
Az összes arcon fájdalmat és szomorúságot láttam. Mindenki a könnyeivel küzdött, s volt olyan aki nem győzedelmeskedett felettük. Könnyek, rázkódó vállak és a távolba meredő üveges tekintetek. Erre emlékszem.
Azonban volt valaki, akinek az arcán ezek az érzések mellett mást is felfedeztem. A Vivusén. Az ő tekintete elhatározottságot, dacot tükrözött. Hirtelen odalépett a Vivi ágyához, megfogta a kezét, majd könnyeivel küszködve neki kezdett:
-Akkor is meg fogsz gyógyulni. Érted? Minden rendben lesz, mert nem lehet máshogy! Szükségem van rád! És az a szemétláda,... aki ezt tette veled meg fog bűnhődni! Rácsok mögé fog kerülni!- mondta szinte üvöltve -Ébredj fel! Hallasz? Gyerünk! Jelezz valahogy, mert beleőrülök!
Eközben egy nővér lépett be a kórterembe, de a Vivus nem zavartatta magát. Ugyanúgy kiabált, zokogott.
A Vivi anyukája lépett oda hozzá. és tette rá a kezét megnyugtatólag a vállára, mire Vivus egy hirtelen mozdulattal megfordult és szorosan megölelte Őt.
-Ugye minden rendben lesz?- zokogta a vállába -Annyira félek!
-Minden rendben lesz!- suttogta, de szemében látszódott, hogy ő sem biztos benne
A nővér eközben kicserélte az infúziót és valami gyógyszert is fecskendezett bele.
-Úristen! Mi történt?- rontott be az ajtón Zayn és Liam
-A reptéren..lelőtték.- mondtam ki nehezen
-Én...én ezt nem bírom tovább!- mondta elcsukló hangon a Vivi anyukája, majd zokogva elfutott.
A Vivus körbe nézett és utánaszaladt. Még hallottuk, ahogyan az ajtó előtt szólongatja.
-Jól vagy?- kérdezte Liam, miközben mélyen a szemembe nézett
-Nem.- sóhajtottam, mire Ő csak megértően megölelt.
Szorosan visszaöleltem és a utat engedtem a rég visszatartott könnyeimnek.
-Magamra hagynátok egy kicsit?- néztem körben a többieken egy idő után
-Persze.- ment ki mindenki, kivéve Márkot.
-Szerintem ez nem jó ötlet. Én inkább itt maradok!- mondta zavartan
-Légyszíves!- mondtam, de Ő nem mozdult.
-Lesz még időd, hogy egyedül legyél vele...vagy nem.
Nem válaszoltam, csak egy utolsó pillantást vetettem a Vivire, majd kimentem a kórteremből. Nagyot sóhajtottam, mert rájöttem, hogy Márk azt akarja, hogy egy kis időt se tölthessek el vele.
A következő napokban nem volt esélyem, hogy egyedül legyek vele, mert Márk mindig tudta, hogy mikor tudok menni és olyankor mindig Ő is bent volt. Azonban megkérdeztem a nővéreket, és ők azt mondták, hogy egyébként nem szokott rengeteg időt bent tölteni, ahogy én tenném a helyében. Tehát nem értettem ezt az egészet.
Ahogy teltek a napok a Vivi egyre jobban hiányzott. Már minden gondolatom körülötte forgott. Tudtam, hogy már nem bírom sokáig nélküle, míg egy mentő ötletem nem támadt.
-Jó napot kívánok!- léptem be a kórház ajtaján
-Jó napot! Segíthetek valamiben?- érdeklődött egy fiatal, mosolygós nő.
-Tulajdonképpen igen. Látogatóba jöttem.
-Most?- kerekedtek el a nővér szemei -Hiszem hajnali egy óra van!
-Tudom, tudom. De tudja, nagyon szeretnék már bemenni a barátomhoz, csak sosincs rá alkalmam, hogy egyedül legyek vele.
-Kihez szeretne bemenni?- érdeklődött.
Úgy tűnt, beadta a derekát. Gyorsan elhadartam neki, mire ő kikereste a gépből, hogy mikor szabad őt meglátogatni.
-Sajnálom, de a Vivihez csak látogatási időben szabad bemenni. Ez külön kérés volt...Tudja, attól a kedves fiatalembertől!
-Kedves, mi?!- dünnyögtem alig halhatóan
-Elnézést. Mit mondott?
-Semmit. De valahogy nem lehetne megoldani, hogy be tudjak menni hozzá?- vettem fel csábító énemet, mire a fiatal, nagyjából velem egyidős lány zavarba jött. Ezen kicsit elmosolyodtam, de folytattam a csábítást. Mélyen a szemébe néztem, mire ő kissé elpirult. Láttam rajta, hogy nem tudja, hogy mit csináljon. Gondoltam itt az idő, hogy bevessem magam. -Egyébként Harry Styles vagyok!- nyújtottam a kezemet - Van kedve valamit meginni...holnap délután szabad vagyok!- kacsintottam
-Ööö..Nem is tudom. Azt hiszem ráérek. De tudja, maga nagyon emlékeztet valakire. Folyton azon gondolkozok, hogy kire.- vallotta be félénken
-Igen?- vettem fel azt a mosolyomat, aminek nem sokan tudnak ellenállni, ez nála is bevált, ugyanis elvörösödve lesütötte a szemét. -Szóval...meglátogathatnám a a barátomat?
Kicsit hezitált, majd mondta, hogy kövessem. Mondtam neki, hogy tudom, hogy hol van a kórterem, de ő ragaszkodott hozzá, hogy felkísérjen.
Mikor lenyomtam a Vivi szobájába vezető ajtó kilincsét, még visszanéztem rá:
-Egyébként keressen rá a One Direction-re.- kacsintottam egy utolsót, majd beléptem
2012. november 2., péntek
16. Mégis mi történt?
Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam részt...De végre megérkezett ez is!:)
Közeledünk a 2300 látogatóhoz...Húú! Köszönöm szépen!
Jó olvasást!
Vivi xx
16. Fejezet
Mégis mi történt?
*Márk*
-Akkor így rendben vagyunk?- kérdeztem a jegyeladásnál lévő nőt.
-Igen!- mondta kedves mosollyal.
-Köszönöm és viszlát!- mondtam majd visszaindultam.
Menet közben sikításokat hallottam, mire automatikusan gyorsítottam lépteimen. Már szinte rohantam, amikor a nő utánam szólt.
-Elnézést fiatalember!- kiáltotta -Visszatudna jönni egy pillanatra?
Megtorpantam, kicsit hezitáltam, majd visszamentem.
-Igen?- kérdeztem kicsit idegesen
-Elnézést, de elfelejtettem a gépbe bevinni ezt a kódot!- mutatott a jegyeken egy-egy számsorra
-Rendben..Akkor vigye be, de kérem siessen!- erőltettem mosolyt az arcomra
Néztem egy ideig, ahogyan pötyög a billentyűzeten, majd halk puffanásokat halottam a nagy terem felől.
Nem tudtam, hogy mi lehet, ezért az idegesség, a pánik kezdett eluralkodni rajtam.
-Kész is!- nézett föl a lapokból.- Még egyszer szeretnék elnézést kérni..Tudja, még csak most jöttem ide és még nem nagyon volt időm betanulni ezt a dolgot.- kezdte mesélni
-Köszönöm!- néztem rá, majd elsiettem.
Miközben rohantam arra, éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendben. Mindenki velem szembe futott, lökdösődtek. Olyan volt, mintha menekülnének valami elől. Nem tudtam hova rakni.
A terembe érve, hatalmas káosz fogadott. Mindenfelé rohangáló, jajgató emberek. Nem láttam az okát ennek az egésznek. Első ránézésre minden rendben volt.
A szememmel Vivit kerestem, de nem láttam sehol. Gondoltam valahova félrehúzódott, így a tekintetem átjárta az egész termet.
Ekkor pillantottam meg egy eszméletlen testet a földön feküdni. Odaakartam rohanni, de a lábam a földbegyökerezett. Nem bírtam megmozdítani, így csak tehetetlenül álltam ott. Erőt gyűjtöttem, majd rohanni kezdtem. Levetettem magamat mellé és ébresztgetni kezdtem. Átfordítottam a hátára, és ekkor láttam meg a tátongó sebét. Ruháját átáztatta a vér. Remegő kézzel vettem elő a telefonomat, és ügyetlenül tárcsáztam a mentőket. Elhadartam nekik az esetet, hogy itt fekszik, de nem tudom, hogy mi történt. Mondták, hogy már elindult egy mentő, ugyanis hallották, hogy lövöldözés volt a reptéren.
Nem tudom, hogy mennyi ideig tartott míg ideértek, mert én csak zokogtam és szólítgattam Őt.
-Kérem, menjen arrébb!- mondta a mentős férfi, de én nem bírtam elmozdulni mellőle.
-Uram! Jöjjön velem. Minden rendben lesz!- szólt hozzám kedvesen egy nő, miközben megfogta a karomat, hogy felsegítsen.
Erőt vettem magamon, felálltam.
Pár perc alatt a mentősök egy hordágyra fektették Vivit, és betolták a mentőautóba. Automatikusan ugrottam én is be mellé, majd a mentő elszáguldott velünk.
Nem tudom, hogy mennyi ideig tartott míg ideértek, mert én csak zokogtam és szólítgattam Őt.
-Kérem, menjen arrébb!- mondta a mentős férfi, de én nem bírtam elmozdulni mellőle.
-Uram! Jöjjön velem. Minden rendben lesz!- szólt hozzám kedvesen egy nő, miközben megfogta a karomat, hogy felsegítsen.
Erőt vettem magamon, felálltam.
Pár perc alatt a mentősök egy hordágyra fektették Vivit, és betolták a mentőautóba. Automatikusan ugrottam én is be mellé, majd a mentő elszáguldott velünk.
*Harry*
-Nem tudom Louis! Olyan fura érzésem van...- mondtam legjobb barátomnak
-Jó..ezt már mondat párszor! Hiába emészted magad, már elment! Inkább menjünk el szórakozni vagy valahova!- érvelt a mellett, hogy felejtsem el végre Vivit.
-Niall! Gyere egy kicsit!- kiáltottam
-Pillanat!- mondta teli szájjal a konyhából -Itt is vagyok! Miben segíthetek uram?- kérdezte vicces fejet vágva
-Elmesélnéd, hogy pontosan mi történt délután?- kértem meg
-De már elmondtam! Nem is egyszer!- háborodott fel
-Naa.! Utoljára léci!- vettem fel bociszemeimet.
-Legyen!- adta meg magát -Szóval. A nap folyamán Vivi és Márk nagyon jól elvoltak. Láthatóan boldogok voltak. Volt, hogy megfogták egymás kezét, de más nem volt. Aztán a Viviék kimentek, addig én Márkkal maradtam. Beszélgettünk, próbáltam úgy kérdezgetni, hogy kiderüljön, hogy mi van köztük ,de semmit sem mondott. Felkaptam a vizet, és veszekedtünk. Visszaértek a lányok és haza jöttünk.- hadarta el monoton hangon
-Köszönöm!- bólintottam
Biztos voltam benne, hogy van köztük valami, de próbáltam bemesélni magamnak, hogy csak képzelődök. De akkor meg minek fogták volna meg egymás kezét, Márk miért nem mondott semmit, ha egyszerűen le is tagadhatta volna?! Végül arra jutottam, hogy kapcsolatuk több, mint barátság.
-Louis! Igazad van...menjünk szórakozni!- néztem rá, mire ő csak megértően bólintott.
-Igen?- üvöltöttem a telefonba, mert túl hangos volt a zene a szórakozóhelyen. -Mi? Nem hallom! Várj egy kicsit!- raktam le a telefont, majd kisiettem az épületből
-Hallgatlak!- mondtam miután visszahívtam Niallt.
-Nagy gáz van!- mondta. Hangjából kihallatszott, hogy tiszta ideg.
-Mi történt?- ijedtem meg
-Nyugi! Gyertek haza...Itthon mindent elmondok!- mondta, majd lecsapta a telefont
-Louis! Indulunk haza! Gyere már!- rángattam kifelé a tánctérről
-Mi a baj?- állított meg és a szemembe nézett
-Pont ez baj! Fogalmam sincs! Úgyhogy kapkodd magad!- tuszkoltam be a kocsiba
-Mi az?- rontottam be a házba
-Már hívtam taxit! Mindjárt indulunk!- próbálta úgy mondani, mintha minden rendben lenne, azonban látszott, hogy ő sincs a legjobb passzban.
-Kit érdekel a taxi?! Mondjad már, hogy mi van!!- ordítottam rá
-V-vivi..- kezdte -Mégsem mentek haza!- mondta dadogva
-Tényleg? Akkor mi a baj?- kérdeztem
-Az, hogyha rajtuk múlna, akkor már nem lennének itt. De...A Vivit lelőtték a reptéren!
-Hogy mii?- szaladt fel a szemöldököm, és a hangom teljesen elváltoztatva szólalt meg.
-Nem tudom, hogy mi történt!- kezdte kiabálva ő is. Tudtam, hogy nem nekem szól ez a hangnem.
-Annyit tudok, hogy lövöldözés volt és..és...ennyi!
-Úristen!- csuktam le fájdalmasan a szememet, majd meghallottuk a dudálást a ház elől.
-Válaszoljon már, kérem!- mondtuk kissé felemelt hangon, mikor az orvos sokadik alkalomra sem mondott semmit.
-Nincsen közvetlen életveszélyben, de komába esett. Kis időbe telhet míg felébred.- mondta unottan az orvos.
-Köszönjük! Be lehet menni hozzá?- érdeklődtem
-Igen. A többit kérem beszéljék meg azzal a nővérrel!- mutatott egy fiatal nőre
Összenéztünk, majd oda mentünk hozzá. Megbeszéltük a dolgokat és pár perc múlva már a kórterem felé siettünk.
-De mégis mi történt?- sóhajtottam, mikor megpillantottam Őt tehetetlenül ott feküdni.
-Pillanat!- mondta teli szájjal a konyhából -Itt is vagyok! Miben segíthetek uram?- kérdezte vicces fejet vágva
-Elmesélnéd, hogy pontosan mi történt délután?- kértem meg
-De már elmondtam! Nem is egyszer!- háborodott fel
-Naa.! Utoljára léci!- vettem fel bociszemeimet.
-Legyen!- adta meg magát -Szóval. A nap folyamán Vivi és Márk nagyon jól elvoltak. Láthatóan boldogok voltak. Volt, hogy megfogták egymás kezét, de más nem volt. Aztán a Viviék kimentek, addig én Márkkal maradtam. Beszélgettünk, próbáltam úgy kérdezgetni, hogy kiderüljön, hogy mi van köztük ,de semmit sem mondott. Felkaptam a vizet, és veszekedtünk. Visszaértek a lányok és haza jöttünk.- hadarta el monoton hangon
-Köszönöm!- bólintottam
Biztos voltam benne, hogy van köztük valami, de próbáltam bemesélni magamnak, hogy csak képzelődök. De akkor meg minek fogták volna meg egymás kezét, Márk miért nem mondott semmit, ha egyszerűen le is tagadhatta volna?! Végül arra jutottam, hogy kapcsolatuk több, mint barátság.
-Louis! Igazad van...menjünk szórakozni!- néztem rá, mire ő csak megértően bólintott.
-Igen?- üvöltöttem a telefonba, mert túl hangos volt a zene a szórakozóhelyen. -Mi? Nem hallom! Várj egy kicsit!- raktam le a telefont, majd kisiettem az épületből
-Hallgatlak!- mondtam miután visszahívtam Niallt.
-Nagy gáz van!- mondta. Hangjából kihallatszott, hogy tiszta ideg.
-Mi történt?- ijedtem meg
-Nyugi! Gyertek haza...Itthon mindent elmondok!- mondta, majd lecsapta a telefont
-Louis! Indulunk haza! Gyere már!- rángattam kifelé a tánctérről
-Mi a baj?- állított meg és a szemembe nézett
-Pont ez baj! Fogalmam sincs! Úgyhogy kapkodd magad!- tuszkoltam be a kocsiba
-Mi az?- rontottam be a házba
-Már hívtam taxit! Mindjárt indulunk!- próbálta úgy mondani, mintha minden rendben lenne, azonban látszott, hogy ő sincs a legjobb passzban.
-Kit érdekel a taxi?! Mondjad már, hogy mi van!!- ordítottam rá
-V-vivi..- kezdte -Mégsem mentek haza!- mondta dadogva
-Tényleg? Akkor mi a baj?- kérdeztem
-Az, hogyha rajtuk múlna, akkor már nem lennének itt. De...A Vivit lelőtték a reptéren!
-Hogy mii?- szaladt fel a szemöldököm, és a hangom teljesen elváltoztatva szólalt meg.
-Nem tudom, hogy mi történt!- kezdte kiabálva ő is. Tudtam, hogy nem nekem szól ez a hangnem.
-Annyit tudok, hogy lövöldözés volt és..és...ennyi!
-Úristen!- csuktam le fájdalmasan a szememet, majd meghallottuk a dudálást a ház elől.
-Válaszoljon már, kérem!- mondtuk kissé felemelt hangon, mikor az orvos sokadik alkalomra sem mondott semmit.
-Nincsen közvetlen életveszélyben, de komába esett. Kis időbe telhet míg felébred.- mondta unottan az orvos.
-Köszönjük! Be lehet menni hozzá?- érdeklődtem
-Igen. A többit kérem beszéljék meg azzal a nővérrel!- mutatott egy fiatal nőre
Összenéztünk, majd oda mentünk hozzá. Megbeszéltük a dolgokat és pár perc múlva már a kórterem felé siettünk.
-De mégis mi történt?- sóhajtottam, mikor megpillantottam Őt tehetetlenül ott feküdni.
2012. október 13., szombat
15. Szeretlek, de meddig tehetem?
Helló Mindenki!!:)
Ez lenne a 15. rész! Megpróbáltam vele igyekezni, így íme itt van!!:))
Örömmel látom, hogy az oldal átlépte az 1800 látogatót!! Wow! Köszönöm!!♥
Ebben a részben lesz egy kis csavar!!;))
Jó olvasást!!
Vivi xx
15. Fejezet
Szeretlek, de meddig tehetem?
Másnap reggel csak a hotelban ülve gondolkodtam, pakolásztam. Néha sírtam is egy kicsit, de mikor rájöttem, hogy elég szánalmasan nézhet ki, inkább mindig erőt vettem magamon és abbahagytam.
Éppen újra a sírás kerülgetett, mikor Márk lépett be az ajtómon.
-Helló!- köszöntem neki
-Jól vagy?- érdeklődött kedvesen
-Persze! Minden rendben. Végre valóra váltam az álmom, már napig tartott, most készülök haza menni, igaz..azt hiszem tökre jól vagyok!- nevettem bele a mondatom végébe
-Akkor úgy kérdezem, hogy ahhoz képest, hogy hazamegyünk, jól vagy?- mosolygott ő is.
-Oh...kifejezetten jól!- kacsintottam
Már nem éreztem úgy, hogy baj lenne, hogy hazamegyek. Ennek most tényleg így kell lennie, szóval próbáltam vidáman hozzáállni az egészhez.
-Akkor jó! Hogy állsz a csomagolással?
-Mondjuk úgy, hogy haladok. Kérdezném, hogy te hogy állsz, de nem nagyon volt időd kipakolni, szóval gondolom elég jól...-gondolkodtam el
-Jaja. Épp csak pár dolgot kell beraknom, és kész is.
Ezután Márk csak leült és nézte, ahogyan pakolok. Mindent szépen behajtogattam, gondosan elhelyeztem a bőröndben majd mikor minden bent volt gondterhelten felsóhajtottam, ugyanis kételkedtem benne, hogy valaha is ezt belehet csukni. Úgy telepakoltam, hogy elég magasan kikandikáltak belőle a ruhák. Szenvedtem egy sort, hátha normális ember módjára sikerül becsuknom, de hát nem ment.
Aztán eszembe jutott a híres-neves módszer!
-Áháá!- kiáltottam el magam, mire Márk kissé összerezzent.
Ráraktam a lában a bőröndre és úgy taszigáltam bele a dolgokat, aztán mikor nem ment, egyszerűen ráültem. Úgy meg nem esett a kezemre a cipzár, szóval semmi esélyem nem volt.
Miután sóhajtottam pár feltűnőt, hátha észreveszi Márk, hogy szenvedek, rákiáltottam.
-Héé!! Segítenél?!- néztem rá lihegve, kifáradva.
-Ja. Persze! Miért nem szóltál előbb?
-Próbáltam jelezni, de nem figyeltél!
-Bocs, elgondolkodtam.- mondta komoran
Nem tetszett ez nekem.
-És még is min?- érdeklődtem kíváncsian.
-Kicsit később talán elmondom.- mondta titokzatosan
-Hát jó!- vontam meg a vállam, majd a végre becsukott bőröndre néztem. -Kész vagyok!
-Örülök!- röhögött fel
-Hé...Van valami baj? Olyan gondterheltnek tűnsz.- mondtam halkan
-Nem minden rendben van!
-Jó, de tudod, hogy bármit elmondhatsz, ugye?- mondtam suttogva
-Huhh..azt hiszem nem tudok tovább várni!- tette szét megadóan a kezét, mire én értetlenül meredtem rá.
-Ezt, hogy érted?- néztem rá furán.
-Úgy, hogy nem tudok tovább várni.- mondta el lassabban, mintha nem lennék normális és azért nem fognám fel.
Nem sokat segített vele.
-De mivel?
-Tudom, hogy nem a legjobb az időzítés..sőt! De nem bírom ki míg hazamegyünk és lenyugodnak a kedélyek. Egyszerűen ne megy.- vonta meg a vállát.
-Oké...ez mind szép és jó..de mi van???- mondtam kicsit hangosabban
-Annak ellenére, hogy van ez a sztori...az újság, meg ez az egész, nekem még mindig....még mindig tetszel. És ez az érzés egyre erősödik bennem, de nem tudom, hogy te mit érzel, mert egyik pillanatban velem vagy, majd megjelenik Ő és már rohansz is!- mondta furcsa hangsúllyal.
Kicsit meglepődtem, de őszintén ilyesmire számítottam.
-Szóval? Te mit gondolsz erről az egészről?- kérdezte meg félve
-Nem változtak az érzéseim, mióta eljöttem Magyarországról. Sőt...- súgtam
Ezután lépet felém egyet, majd én is, és amikor már csak egy karnyáltusnyi távolság volt köztünk határozottan, de mégis finoman megragadta kezem és magához húzott. Homlokát az enyémnek támasztotta, majd óvatosan megcsókolt. Nem tartott sokáig, de nekem rengeteget jelentett.
Mikor kinyitottam a szemem, homloka még mindig az enyémhez ért, így csak két, a boldogságtól csillogó szempárral találkoztam. Elmerültem bennük, majd újra megcsókoltam.
A délelőtt ezek után hamar eltelt, majd délután egy közös sétát terveztünk. Mármint nem Márk meg én, hanem Vivus, Niall, Márk és én. Szóval így négyen indultunk neki a városnak.
Néha rápillantottam a Vivusékra, és meg kellett hagynom, nagyon aranyosak voltak együtt.
Beültünk egy cukrászdába, majd sütit rendeltünk. Később félre vonultunk a Vivussal megbeszélni hogy most mi is történik igazából. Elmeséltem neki a délelőttöt, mire csak nagyokat pislogva vigyorgott. Elment egy kis idő, míg feldolgozta az új hírt, aztán csak közbe esett le nekem, hogy a fiúkat egyedül hagytuk. Juj. Biztos, nem túl harmonikus köztük a hangulat.
Szóval visszasiettünk, és örömmel állapítottam meg, hogy nem verekedtek össze vagy ilyenek. A levegőben viszont érződött, hogy egy nem túl barátias beszélgetésen vannak túl. Van ilyen. Már nem sokáig kell együtt kibírniuk.
Már rég a reptéren voltunk, mikor még egy csomó idő volt indulásig. Nem baj legalább nem késsük le.- gondoltam
Éppen Márkkal sétáltam- ugyanis a többiek valamerre leléptek -mikor Ő is bejelentette, hogy még valamit el kell intéznie a jegyekkel.
-Jó, de siess vissza!- mosolyogtam
Miután beletörődtem, hogy tökre egyedül vagyok a sok idegen között, inkább megálltam és vártam a többieket.
Ezután nagyon gyorsan történt minden.
Csak annyit észleltem, hogy valaki hangosan felsikít, majd egyre többen. Gondoltam valami híres ember van itt..talán pont a fiúk, szóval tekergettem a nyakam, de sehol nem láttam se őket, se mást.
Hirtelen éles fájdalom hatolt a hasamba, mire összerogytam. Kezemmel gyorsan odakaptam, reflexből, mire valami meleg folyadékot éreztem. Lenéztem rá, majd megdöbbentem. A kezem tiszta vér volt.
Nyöszörögve estem neki a bőröndöknek, de azok nem bírták tovább és felborultak. Velük együtt én is. Óriási fájdalmat éreztem, mozdulni sem bírtam. Kezemet a sebre tapasztottam, majd elterültem a padlón. A hideg kőre cseppentek könnyeim, melyeket a fájdalom váltott ki. A ruhámon keresztül is éreztem a föld hűvösségét. Egyre jobban homályosodott el minden, majd csak a jajgatásokat és újabb lövések eldörrenését halottam. Minden elsötétült.
Éppen újra a sírás kerülgetett, mikor Márk lépett be az ajtómon.
-Helló!- köszöntem neki
-Jól vagy?- érdeklődött kedvesen
-Persze! Minden rendben. Végre valóra váltam az álmom, már napig tartott, most készülök haza menni, igaz..azt hiszem tökre jól vagyok!- nevettem bele a mondatom végébe
-Akkor úgy kérdezem, hogy ahhoz képest, hogy hazamegyünk, jól vagy?- mosolygott ő is.
-Oh...kifejezetten jól!- kacsintottam
Már nem éreztem úgy, hogy baj lenne, hogy hazamegyek. Ennek most tényleg így kell lennie, szóval próbáltam vidáman hozzáállni az egészhez.
-Akkor jó! Hogy állsz a csomagolással?
-Mondjuk úgy, hogy haladok. Kérdezném, hogy te hogy állsz, de nem nagyon volt időd kipakolni, szóval gondolom elég jól...-gondolkodtam el
-Jaja. Épp csak pár dolgot kell beraknom, és kész is.
Ezután Márk csak leült és nézte, ahogyan pakolok. Mindent szépen behajtogattam, gondosan elhelyeztem a bőröndben majd mikor minden bent volt gondterhelten felsóhajtottam, ugyanis kételkedtem benne, hogy valaha is ezt belehet csukni. Úgy telepakoltam, hogy elég magasan kikandikáltak belőle a ruhák. Szenvedtem egy sort, hátha normális ember módjára sikerül becsuknom, de hát nem ment.
Aztán eszembe jutott a híres-neves módszer!
-Áháá!- kiáltottam el magam, mire Márk kissé összerezzent.
Ráraktam a lában a bőröndre és úgy taszigáltam bele a dolgokat, aztán mikor nem ment, egyszerűen ráültem. Úgy meg nem esett a kezemre a cipzár, szóval semmi esélyem nem volt.
Miután sóhajtottam pár feltűnőt, hátha észreveszi Márk, hogy szenvedek, rákiáltottam.
-Héé!! Segítenél?!- néztem rá lihegve, kifáradva.
-Ja. Persze! Miért nem szóltál előbb?
-Próbáltam jelezni, de nem figyeltél!
-Bocs, elgondolkodtam.- mondta komoran
Nem tetszett ez nekem.
-És még is min?- érdeklődtem kíváncsian.
-Kicsit később talán elmondom.- mondta titokzatosan
-Hát jó!- vontam meg a vállam, majd a végre becsukott bőröndre néztem. -Kész vagyok!
-Örülök!- röhögött fel
-Hé...Van valami baj? Olyan gondterheltnek tűnsz.- mondtam halkan
-Nem minden rendben van!
-Jó, de tudod, hogy bármit elmondhatsz, ugye?- mondtam suttogva
-Huhh..azt hiszem nem tudok tovább várni!- tette szét megadóan a kezét, mire én értetlenül meredtem rá.
-Ezt, hogy érted?- néztem rá furán.
-Úgy, hogy nem tudok tovább várni.- mondta el lassabban, mintha nem lennék normális és azért nem fognám fel.
Nem sokat segített vele.
-De mivel?
-Tudom, hogy nem a legjobb az időzítés..sőt! De nem bírom ki míg hazamegyünk és lenyugodnak a kedélyek. Egyszerűen ne megy.- vonta meg a vállát.
-Oké...ez mind szép és jó..de mi van???- mondtam kicsit hangosabban
-Annak ellenére, hogy van ez a sztori...az újság, meg ez az egész, nekem még mindig....még mindig tetszel. És ez az érzés egyre erősödik bennem, de nem tudom, hogy te mit érzel, mert egyik pillanatban velem vagy, majd megjelenik Ő és már rohansz is!- mondta furcsa hangsúllyal.
Kicsit meglepődtem, de őszintén ilyesmire számítottam.
-Szóval? Te mit gondolsz erről az egészről?- kérdezte meg félve
-Nem változtak az érzéseim, mióta eljöttem Magyarországról. Sőt...- súgtam
Ezután lépet felém egyet, majd én is, és amikor már csak egy karnyáltusnyi távolság volt köztünk határozottan, de mégis finoman megragadta kezem és magához húzott. Homlokát az enyémnek támasztotta, majd óvatosan megcsókolt. Nem tartott sokáig, de nekem rengeteget jelentett.
Mikor kinyitottam a szemem, homloka még mindig az enyémhez ért, így csak két, a boldogságtól csillogó szempárral találkoztam. Elmerültem bennük, majd újra megcsókoltam.
A délelőtt ezek után hamar eltelt, majd délután egy közös sétát terveztünk. Mármint nem Márk meg én, hanem Vivus, Niall, Márk és én. Szóval így négyen indultunk neki a városnak.
Néha rápillantottam a Vivusékra, és meg kellett hagynom, nagyon aranyosak voltak együtt.
Beültünk egy cukrászdába, majd sütit rendeltünk. Később félre vonultunk a Vivussal megbeszélni hogy most mi is történik igazából. Elmeséltem neki a délelőttöt, mire csak nagyokat pislogva vigyorgott. Elment egy kis idő, míg feldolgozta az új hírt, aztán csak közbe esett le nekem, hogy a fiúkat egyedül hagytuk. Juj. Biztos, nem túl harmonikus köztük a hangulat.
Szóval visszasiettünk, és örömmel állapítottam meg, hogy nem verekedtek össze vagy ilyenek. A levegőben viszont érződött, hogy egy nem túl barátias beszélgetésen vannak túl. Van ilyen. Már nem sokáig kell együtt kibírniuk.
Már rég a reptéren voltunk, mikor még egy csomó idő volt indulásig. Nem baj legalább nem késsük le.- gondoltam
Éppen Márkkal sétáltam- ugyanis a többiek valamerre leléptek -mikor Ő is bejelentette, hogy még valamit el kell intéznie a jegyekkel.
-Jó, de siess vissza!- mosolyogtam
Miután beletörődtem, hogy tökre egyedül vagyok a sok idegen között, inkább megálltam és vártam a többieket.
Ezután nagyon gyorsan történt minden.
Csak annyit észleltem, hogy valaki hangosan felsikít, majd egyre többen. Gondoltam valami híres ember van itt..talán pont a fiúk, szóval tekergettem a nyakam, de sehol nem láttam se őket, se mást.
Hirtelen éles fájdalom hatolt a hasamba, mire összerogytam. Kezemmel gyorsan odakaptam, reflexből, mire valami meleg folyadékot éreztem. Lenéztem rá, majd megdöbbentem. A kezem tiszta vér volt.
Nyöszörögve estem neki a bőröndöknek, de azok nem bírták tovább és felborultak. Velük együtt én is. Óriási fájdalmat éreztem, mozdulni sem bírtam. Kezemet a sebre tapasztottam, majd elterültem a padlón. A hideg kőre cseppentek könnyeim, melyeket a fájdalom váltott ki. A ruhámon keresztül is éreztem a föld hűvösségét. Egyre jobban homályosodott el minden, majd csak a jajgatásokat és újabb lövések eldörrenését halottam. Minden elsötétült.
2012. október 8., hétfő
14. A búcsú
Sziasztok!
Milyen régen jártam erre! Amit nagyon sajnálok, de tudjátok nem sok időm volt. Most viszont remélem kárpótolhatlak titeket ezzel a résszel. Lassan egy váratlan fordulat fog következni, szóval, majd nézzetek be!:)
Jó olvasást!
Vivi xx
14. Fejezet
A búcsú
Mint a mai napon megszokni lehetett, már sokadszorra álltam sokkban valakit bámulva. Reméltem. hogy valamit nagyon félre hallottam.
-MI?!- adtam ki éles, sikítás szerű hangot
-Jól hallottad! Megyünk haza!- mondta ki ismét, így már biztos volt, hogy nem a nagyothallásom miatt értettem azt, hogy megyek haza.
-Nem!- mondtam.
Többet is szerettem volna, például, hogy nagyon jól tudja, hogy ez volt minden álmom, hogy mindig is erre vágytam, csak nem akar az útjába állni?! De nem bírtam kimondani ezeket. A döbbenet sokként hatott rám. Az egy dolog, hogy tényleg benne vagyok az újságokban, de haza menni?! Nem tudtam elhinni.
-Dehogyisnem!
-Haza kell mennem!- mondtam angolul a többieknek, mivel eddig magyarul fojt a 'csevej'.
Gyorsan elhadartam, hogy miért, mikor..stb., majd hallgattam az érkező válaszokat.
-Nee! Kifog ezek után reggelire rántottát csinálni?- akadt ki Niall, mire barátnőm egy kis pofonnal jutalmazta.
A jelenet egy nagyon pici mosolyt csalt az arcomra.
-Igaza van anyukádnak! Sokkal jobb lesz neked/nekünk otthon. És nem azért mondom, hogy elszakítsalak Harrytől, de tényleg úgy lenne a legjobb.- mondta Márk.
-Lehet, hogy igazad van!- sóhajtottam
-Vivi! Biztos, hogy ezt szeretnéd? -kérdezte Vivus magyarul, hogy a többiek ne érthessék.
-Nem! Nem ezt akarom, de tényleg ez lenne a legjobb.- folytattam hasonlóan
-Rendben!- jött oda hozzám, majd átölelt -Akkor menjünk csomagolni.
Eddig ebbe bele sem gondoltam. Ha én elmegyek, akkor ő sem maradhat. Ezt nem tehettem meg vele. Tudtam, hogy már kiskora óta ezt az utat tervezte, erre elrontom az utazását.
-Anya? -kezdtem félve -Mi lesz a Vivussal?
-Beszéltem az anyukájával. Azt mondta, hogy örülne, ha akkor ő is hazamenne, de ha úgy gondolja, akkor maradhat, persze nem olyan sokat. Egy hétre gondolt.
-Vivus?
-Ez nem kérdés! Ez esetben....- hagyott drámai szünetet -persze, hogy haza megyek veletek. Én ezt nem tehetem, hogy kijövünk ketten, majd egyedül mész haza. Az milyen lenne már?!- nézett rám
-Biztos?- érdeklődtem
-Persze!. mosolygott halványan.
-Köszönöm!- suttogtam hálásan
Vivus csak megértően bólintott, majd odalépett Niallhez.
-Szeretlek!
Csak ennyit mondott, de a fiú nem értette. Hogy is érthette volna? Az előbb direkt magyarul beszéltünk, vagyis a fiúk még nem tudják, hogy elutazunk.
-Én is szeretlek! De mi a baj?- nézett rá kerek szemekkel
-Haza megyünk!- mondta alig hallhatóan
Niall nem válaszolt, csal lecsukta szemét.
-Mi? Hogy micsoda?!- lépett hozzám Harry kikerekedett szemekkel
-Jól hallottad! Elutazunk!- súgtam
Harry nem válaszolt, csak idegesen dobolni kezdett a lábával a padlón. Hitetlenül rám nézett, kínosan elröhögte magát, majd felrohant a szobájába. Ezt egy hangos ajtócsapódás adta tudtunkra.
-Huhh..-mondtuk páran
-Akkor én felmegyek, és beszélek vele!- ugrottal fel a fotelból, ahova menet közben nyomtak le a többiek, nehogy megint összeessek.
-Nem! Te nem mész sehova, csak a hotelba összepakolni!- mondta anya
-A szobájában is van cuccom!- győzködtem, majd mikor gyenge mosollyal az arcán bólintott felszaladtam a lépcsőn Harry után.
-Beszélhetnénk?- kezdtem félénken
-Mégis miről?! Arról, hogy te is csak ki akartál használni, majd eldobni, mint egy rongyot?!- mondta fájdalommal a hangjában.
Sértő volt amit mondott, mégsem éreztem magamat megbántva. Tudtam, hogy igaza van! Persze nem abban, hogy kiakartam használni, hanem abban, hogy itt hagyom. Ezek szerint volt már, aki csak a hírnév miatt volt vele.- állapítottam meg szomorúan
-Harry...Lehet, hogy most így érzed, de ez nem igaz! Én...én igazából maradnék. Sőt! Legszívesebben most haza sem mennék, de muszáj.- sóhajtottam
-Muszáj?- csillant fel a szeme. -Vagyis nem azért mész el, mert itt akarsz hagyni?
-Nem!- mosolyogtam rá
-Akkor jó.- eresztett ő is egy gyenge mosolyt.
-Minden rendben?- kérdeztem, mikor láttam, hogy valamin erősen elgondolkodik
-Persze. Csak még egy dolgot szeretnék tudni!
-Mi lenne az?
-Ha vissza tekerhetnéd az időt...megcsókolnál megint?
-Azt hiszem...Igen!- mondtam talán csak magamnak.
-Tényleg?- képedt el
-Igen.
-Akkor ha maradnál, látnál esélyt arra, hogy valami kialakuljon közöttünk?
Ez a kérdés elsőre nehéznek tűnt. Majd jobban belegondoltam, és rájöttem, hogy igazából nem is az.
-Sajnálom, de nem!- mondtam szememet lesütve, zavartan
-Értem. Csak ezt szerettem volna tudni.
-Tudod- kezdtem -Amikor megcsókoltál, akkor úgy éreztem, hogy melletted van a helyem. De már tudom, hogy nem így van. Én igazából még mindig Márkot szeretem.
-Rendben.- fúrta mélyen szemembe a tekintetét, de nem bírtam tovább állni azt. Elkaptam a fejem, majd oda léptem hozzá, hogy megöleljem.
-Sajnálom.- suttogtam a fülébe
-Vivi, beszélhetnénk?- lépett be anya az ajtón, majd mikor meglátott minket, egy pillanatra elmosolyodott, majd hozzátette -Persze, csak ha nem zavarok!
-Nem zavarsz!- engedtük el egymást
-Ha szeretnél, még majd mondani valamit, akkor a nappaliban megtalálsz!- mondta Harry a szobából kifele menet.
-Igen?- néztem érdeklődve anyára
-Csak azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy így alakult, és tudom, hogy...- kezdte de közbe vágtam
-Tudom anya! Te is bocsáss meg! Tudom, hogy csak jó akarsz, úgyhogy akár indulhatunk is csomagolni.- néztem a szemébe, de oldalra kellett néznem, nehogy elsírjam magam.
-Remélem, hogy megértesz!
-Akkor srácok! Nagyon örülök, hogy megismertelek titeket, és sajnálom, hogy nem tartott tovább ez az idő, de ez van.- tettem úgy, mintha nem fájna
-Hiányozni fogtok! Nem akarom, hogy elmenjetek!- hangzottak ezek és ehhez hasonló mondatok.
Sorban öleltem meg mindenkit, majd csak Harry maradt. A többiek átmentek egy másik szobába, így ismét kettesben voltunk.
-Akkor...búcsúzzunk!- mondtam, majd őt is átöleltem.
-Hiányozni fogsz!- mondta elcsukló hangon.
-Te is!
-Tudom, hogy ez nem segít a helyzeten, sőt, de úgy érzem, hogy le kell, hogy mondjam!- nézett a szemembe.- Szeretlek!
Én nem tudtam rá mit mondani, nem akartam megbántani, úgyhogy csak zavartan a cipőmet kezdtem bámulni, majd mikor Harry közelebb lépett, végre felmertem nézni.
Arcával közeledett, mire nagyon megijedtem, mégsem tudtam mozdulni.
Már éppen tiltakozni kezdtem volna, mikor egy puszit adott az arcomra. Erre megkönnyebbültem, majd ismét magamhoz szorítottam.
-Szia!- mondtam, majd kimentem a szobából, aztán a házból, és beszálltam a taxiba.
A házat nézve egy könnycsepp gördült le az arcomon, de nem töröltem le, csak engedtem, hogy kitörjenek belőlem az elfojtott érzések.
Majd a sarkon befordulva többet nem láthattam a házat, nem láthattam esélyt arra, hogy a taxis megforduljon és visszavigyen, mondva, hogy csak egy poén volt.
Úgy tűnt végleg elbúcsúztam attól a helytől.
-Köszönöm!- suttogtam hálásan
Vivus csak megértően bólintott, majd odalépett Niallhez.
-Szeretlek!
Csak ennyit mondott, de a fiú nem értette. Hogy is érthette volna? Az előbb direkt magyarul beszéltünk, vagyis a fiúk még nem tudják, hogy elutazunk.
-Én is szeretlek! De mi a baj?- nézett rá kerek szemekkel
-Haza megyünk!- mondta alig hallhatóan
Niall nem válaszolt, csal lecsukta szemét.
-Mi? Hogy micsoda?!- lépett hozzám Harry kikerekedett szemekkel
-Jól hallottad! Elutazunk!- súgtam
Harry nem válaszolt, csak idegesen dobolni kezdett a lábával a padlón. Hitetlenül rám nézett, kínosan elröhögte magát, majd felrohant a szobájába. Ezt egy hangos ajtócsapódás adta tudtunkra.
-Huhh..-mondtuk páran
-Akkor én felmegyek, és beszélek vele!- ugrottal fel a fotelból, ahova menet közben nyomtak le a többiek, nehogy megint összeessek.
-Nem! Te nem mész sehova, csak a hotelba összepakolni!- mondta anya
-A szobájában is van cuccom!- győzködtem, majd mikor gyenge mosollyal az arcán bólintott felszaladtam a lépcsőn Harry után.
-Beszélhetnénk?- kezdtem félénken
-Mégis miről?! Arról, hogy te is csak ki akartál használni, majd eldobni, mint egy rongyot?!- mondta fájdalommal a hangjában.
Sértő volt amit mondott, mégsem éreztem magamat megbántva. Tudtam, hogy igaza van! Persze nem abban, hogy kiakartam használni, hanem abban, hogy itt hagyom. Ezek szerint volt már, aki csak a hírnév miatt volt vele.- állapítottam meg szomorúan
-Harry...Lehet, hogy most így érzed, de ez nem igaz! Én...én igazából maradnék. Sőt! Legszívesebben most haza sem mennék, de muszáj.- sóhajtottam
-Muszáj?- csillant fel a szeme. -Vagyis nem azért mész el, mert itt akarsz hagyni?
-Nem!- mosolyogtam rá
-Akkor jó.- eresztett ő is egy gyenge mosolyt.
-Minden rendben?- kérdeztem, mikor láttam, hogy valamin erősen elgondolkodik
-Persze. Csak még egy dolgot szeretnék tudni!
-Mi lenne az?
-Ha vissza tekerhetnéd az időt...megcsókolnál megint?
-Azt hiszem...Igen!- mondtam talán csak magamnak.
-Tényleg?- képedt el
-Igen.
-Akkor ha maradnál, látnál esélyt arra, hogy valami kialakuljon közöttünk?
Ez a kérdés elsőre nehéznek tűnt. Majd jobban belegondoltam, és rájöttem, hogy igazából nem is az.
-Sajnálom, de nem!- mondtam szememet lesütve, zavartan
-Értem. Csak ezt szerettem volna tudni.
-Tudod- kezdtem -Amikor megcsókoltál, akkor úgy éreztem, hogy melletted van a helyem. De már tudom, hogy nem így van. Én igazából még mindig Márkot szeretem.
-Rendben.- fúrta mélyen szemembe a tekintetét, de nem bírtam tovább állni azt. Elkaptam a fejem, majd oda léptem hozzá, hogy megöleljem.
-Sajnálom.- suttogtam a fülébe
-Vivi, beszélhetnénk?- lépett be anya az ajtón, majd mikor meglátott minket, egy pillanatra elmosolyodott, majd hozzátette -Persze, csak ha nem zavarok!
-Nem zavarsz!- engedtük el egymást
-Ha szeretnél, még majd mondani valamit, akkor a nappaliban megtalálsz!- mondta Harry a szobából kifele menet.
-Igen?- néztem érdeklődve anyára
-Csak azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy így alakult, és tudom, hogy...- kezdte de közbe vágtam
-Tudom anya! Te is bocsáss meg! Tudom, hogy csak jó akarsz, úgyhogy akár indulhatunk is csomagolni.- néztem a szemébe, de oldalra kellett néznem, nehogy elsírjam magam.
-Remélem, hogy megértesz!
-Akkor srácok! Nagyon örülök, hogy megismertelek titeket, és sajnálom, hogy nem tartott tovább ez az idő, de ez van.- tettem úgy, mintha nem fájna
-Hiányozni fogtok! Nem akarom, hogy elmenjetek!- hangzottak ezek és ehhez hasonló mondatok.
Sorban öleltem meg mindenkit, majd csak Harry maradt. A többiek átmentek egy másik szobába, így ismét kettesben voltunk.
-Akkor...búcsúzzunk!- mondtam, majd őt is átöleltem.
-Hiányozni fogsz!- mondta elcsukló hangon.
-Te is!
-Tudom, hogy ez nem segít a helyzeten, sőt, de úgy érzem, hogy le kell, hogy mondjam!- nézett a szemembe.- Szeretlek!
Én nem tudtam rá mit mondani, nem akartam megbántani, úgyhogy csak zavartan a cipőmet kezdtem bámulni, majd mikor Harry közelebb lépett, végre felmertem nézni.
Arcával közeledett, mire nagyon megijedtem, mégsem tudtam mozdulni.
Már éppen tiltakozni kezdtem volna, mikor egy puszit adott az arcomra. Erre megkönnyebbültem, majd ismét magamhoz szorítottam.
-Szia!- mondtam, majd kimentem a szobából, aztán a házból, és beszálltam a taxiba.
A házat nézve egy könnycsepp gördült le az arcomon, de nem töröltem le, csak engedtem, hogy kitörjenek belőlem az elfojtott érzések.
Majd a sarkon befordulva többet nem láthattam a házat, nem láthattam esélyt arra, hogy a taxis megforduljon és visszavigyen, mondva, hogy csak egy poén volt.
Úgy tűnt végleg elbúcsúztam attól a helytől.
2012. szeptember 28., péntek
13. Újság és váratlan vendég
Sziasztok!
Itt is van a 13. rész! Remélem, hogy tetszeni fog!
Nagyon örültem annak az 1-2 kominak amit kaptam, így jól esne most egy pár!;))
Jó olvasást!
Vivi xx
13. Fejezet
Újság és váratlan vendég
Félve néztem rá, és amitől féltem bekövetkezett. Teljesen ledöbbent és hatalmas csalódást láttam rajta. A levegő csak úgy vibrált körülöttünk, a csend volt a legrosszabb. Arra vártam, hogy mondjon végre valamit.
-Hogy micsoda?!- fakadt ki -Hogy tehetted ezt? De..de én úgy tudtam, hogy te is szeretsz!- jajgatott
-Én is úgy tudtam!- emeltem rá tekintetemet
Tudtam, hogy nem fogja tudni eldönteni, hogy mire értem. Arra, hogy szerettem őt, de mégsem úgy cselekedtem, vagy úgy érti, hogy én is úgy tudtam, hogy ő szeret. Ugyanis ő sem tett mást. Ő is mással csókolózott. Lehet, hogy nem vallja be, de tudom.
-Elég szomorú, hogy 'te is úgy tudtad'!- emelte ki a 'tudtad' szót.
Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejemet. Nem bírtam a szemébe nézni, ugyanis hiába hazudott, amit tettem azt nem nagyon lehet elfelejteni.
-Sajnálom!- sóhajtottam
-De mégis, hogy történt?!- vont kérdőre
Némi megértést láttam a szemében tükröződni.
-Igazából..nem is tudom. Beszélgettünk..és..a végén megcsókolt.- magyaráztam
-Ah..Tudhattam volna! Láttam a szemében! Tudhattad volna, hogy csak el akar minket szakítani!- hibáztatta Harryt -Csak most ne kerüljön a kezeim közé!- csillant fel szemében a düh
-Azért nem teljesen az Ő hibája!- emeltem fel én is a hangomat.
-Most mondta, hogy megcsókolt! Vagyis nem te őt!
-Azért egy csókhoz nem egy ember kell!- védtem Harryt
Láttam rajta, hogy kétségek gyötrik, így arra jutottam, hogy megpróbálom vele kimondani azt, hogy ő is megcsókolt valaki mást, és ahhoz sem csak az a bizonyos lány kellet. Ha nagyon nem akarta volna, akkor elfordíthatta volna a fejét vagy valami hasonlót tehetett volna.
-De erről t...-kezdtem, majd egy halk kopogás adta tudtunkra, hogy valaki vár a szoba előtt, aki lehet, hogy mindent hallott.
-Gyere!- mondta dühösen a kopogónak
-Vivi! Beszélnünk kell!- jött be Harry, kezében egy újsággal.
Arcáról semmit nem tudtam leolvasni.
-Itt jó, vagy menjünk ki?- kérdeztem
-Hát persze! Megjelenik a kis 'barátod' és már is a lábai előtt heversz! "Jó itt vagy menjünk ki?"- utánozott elnyújtott, lányos hangon Márk.
-Nem! Ez nem igaz!- háborodtam fel -De úgysem érted! Miért értenéd?! Hagyjuk!
-Őöö...nem akarok zavarni, de én is itt vagyok! És Márk: légyszíves ne beszélj vele így! Oké? Oké! Megbeszéltük!
-Na, megszólalt a rocksztár is!- legyintett lenézően
-Márk! Hagyd abba! Nem ismerek rád! Amikor eljöttem, akkor nem ilyen voltál...Nem tudom, hogy mi történt veled azóta, ami így megváltoztatott, de nem tetszik!
-Igazad van...Bocsánat.- mondta rám, majd Harryre nézve.
-Semmi..-legyintettem -Harry! Mi az?
-Nem vagyunk a címlapon!- mondta az újságot meglebegtetve
-Áá, dejóó!- ugrottam a nyakába
-Ne örülj ennyire! Úgy tűnik, hogy volt nálunk nagyobb szenzáció is tegnap, de cserébe három oldalon keresztül írnak rólunk!
-Három?! Nem sok az egy kicsit? Mit tudnak erről annyit írni?- kaptam ki kezéből az újságot, miközben Márk kiment a szobából.
-Azt latolgatják, hogy ki vagy, honnan jöttél...és persze azt, hogy hány évvel vagy idősebb nálam...
-Nee.!!- nevettem el magam.
Hát igen..Harry híres arról, hogy idősebb nőkkel kavar. De ennyire öregnek néznék ki?
-De.- nevetett fel kínosan
-Oké. Oké.- fuldokoltam még mindig a röhögéstől -Mit csináljunk? Mert nem gondolom, hogy hagyjuk az egészet annyiban.
-Jól gondolod. De még nem igazán tudom...-nézett ki az ablakon
Elnéztem én is arra, hátha látok valami érdekeset, ami miatt arra bámul, de nem. Egy nagy fa látszódott, semmi más.
Megvontam a vállamat, majd visszafordultam.
-A többiek látták már?
Erre Harry rám nézett.
Jéé...el tudtam vonni a figyelmét a fáról. Érdekesebb vagyok, mint egy fa!- ujjongtam magamban
-Nem. Vigyük le nekik.
-Huhh..jó!- vettem nagy levegőt
-Srácok! Megjelent az újság!- mondta Harry
-Nem vagyunk a címlapon!- virultam -De..
-De helyette három oldalon keresztül írnak rólunk.- fejezte be mondatomat
-Hogy mi?- köpte ki majdnem Lou a répát
-Három oldal?! Nem sok az egy kicsit?
-Ugyanezt mondtam! Nem vagyunk mi rokonok?- érdeklődtem
-Nem hiszem...- röhögött -De még lehetünk!- kacsintott Harryre.
Nem nagyon értettem, de mindegy.
-Egyébként már egy órája kopognak!- világosított fel minket Niall
-Tényleg!- hallgatóztam -De miért nem mentél kinyitni?
-Hahóó! Nem látod, hogy eszek?
-Bocs.- nevettem -Kinyitom.
-Ne! Mi van ha újságírók?
-Biztos nem. -nyitottam ki az ajtót
Az ajtó mögött tényleg nem paparazzik meg ilyenek álltak, hanem.....hanem anya.
-Anya? Mit keresel te itt?- döbbentem le teljesen
Olyan mérges fejjel, ahogyan most nézett rám, még sosem láttam. Nem tudtam, hogy mi lehet vele.
-Jól vagy? Minden oké?- kérdeztem
-Mégis, hogy lenne minden rendben?! Most jöttél ki éppen és már is rólad írnak az újságok! Hogy képzelted ezt?
Ha lehet, akkor még jobban ledöbbentem, válaszolni sem tudtam.
Dadogva kérdeztem meg:
-T-t csak ezért jöttél ki Angliába?
-Mi?! Dehogyis! Márkot kísértem el, mert akkora bűntudata volt, és gondoltam őrültél volna egy kis meglepetésnek. És képzeld csak el: Reggel nyugodtam kávézgatok, a frissen vásárolt újsággal, és mit látok?! Téged! De hogyan? Éppen csókolózol valaki idegennel. Komolyan majdnem kiköptem a kávét!
-Harry nem is idegen! -érveltem
-Nekem igen!
-Gyere. Bemutatlak neki!- ragadtam meg a karját, és befelé húztam a nappaliba
-Harry! Ráérsz egy percre?
-Ömm..persze!
-Harry Ő itt anya! Anya Ő itt Harry! -végeztem el a bemutatást
-Örülök! -nézett rá anya fenyegetően, miközben erősen megrázta a kezét.
Ezt persze magyarul mondta, szóval Harry ebből csak a gyilkos pillantást látta.
-Mit mondott?
-Azt, hogy nagyon örül! -világosítottam fel mosolyogva.
Mondjuk az, hogy nagyon örül kicsi túlzás, de hát ez van...
-Vivi! Hidd el nem bájcsevegni jöttem! Szóval irány a szálloda, pakolj össze, hazautazunk!
-Jól gondolod. De még nem igazán tudom...-nézett ki az ablakon
Elnéztem én is arra, hátha látok valami érdekeset, ami miatt arra bámul, de nem. Egy nagy fa látszódott, semmi más.
Megvontam a vállamat, majd visszafordultam.
-A többiek látták már?
Erre Harry rám nézett.
Jéé...el tudtam vonni a figyelmét a fáról. Érdekesebb vagyok, mint egy fa!- ujjongtam magamban
-Nem. Vigyük le nekik.
-Huhh..jó!- vettem nagy levegőt
-Srácok! Megjelent az újság!- mondta Harry
-Nem vagyunk a címlapon!- virultam -De..
-De helyette három oldalon keresztül írnak rólunk.- fejezte be mondatomat
-Hogy mi?- köpte ki majdnem Lou a répát
-Három oldal?! Nem sok az egy kicsit?
-Ugyanezt mondtam! Nem vagyunk mi rokonok?- érdeklődtem
-Nem hiszem...- röhögött -De még lehetünk!- kacsintott Harryre.
Nem nagyon értettem, de mindegy.
-Egyébként már egy órája kopognak!- világosított fel minket Niall
-Tényleg!- hallgatóztam -De miért nem mentél kinyitni?
-Hahóó! Nem látod, hogy eszek?
-Bocs.- nevettem -Kinyitom.
-Ne! Mi van ha újságírók?
-Biztos nem. -nyitottam ki az ajtót
Az ajtó mögött tényleg nem paparazzik meg ilyenek álltak, hanem.....hanem anya.
-Anya? Mit keresel te itt?- döbbentem le teljesen
Olyan mérges fejjel, ahogyan most nézett rám, még sosem láttam. Nem tudtam, hogy mi lehet vele.
-Jól vagy? Minden oké?- kérdeztem
-Mégis, hogy lenne minden rendben?! Most jöttél ki éppen és már is rólad írnak az újságok! Hogy képzelted ezt?
Ha lehet, akkor még jobban ledöbbentem, válaszolni sem tudtam.
Dadogva kérdeztem meg:
-T-t csak ezért jöttél ki Angliába?
-Mi?! Dehogyis! Márkot kísértem el, mert akkora bűntudata volt, és gondoltam őrültél volna egy kis meglepetésnek. És képzeld csak el: Reggel nyugodtam kávézgatok, a frissen vásárolt újsággal, és mit látok?! Téged! De hogyan? Éppen csókolózol valaki idegennel. Komolyan majdnem kiköptem a kávét!
-Harry nem is idegen! -érveltem
-Nekem igen!
-Gyere. Bemutatlak neki!- ragadtam meg a karját, és befelé húztam a nappaliba
-Harry! Ráérsz egy percre?
-Ömm..persze!
-Harry Ő itt anya! Anya Ő itt Harry! -végeztem el a bemutatást
-Örülök! -nézett rá anya fenyegetően, miközben erősen megrázta a kezét.
Ezt persze magyarul mondta, szóval Harry ebből csak a gyilkos pillantást látta.
-Mit mondott?
-Azt, hogy nagyon örül! -világosítottam fel mosolyogva.
Mondjuk az, hogy nagyon örül kicsi túlzás, de hát ez van...
-Vivi! Hidd el nem bájcsevegni jöttem! Szóval irány a szálloda, pakolj össze, hazautazunk!
2012. szeptember 24., hétfő
12. A titok felfedődik
Sziasztok!!
Ez lenne a 12. rész!
Nagyon örülnék komiknak, ugyanis az utóbbi időben egyáltalán nem érkeznek, és ez eléggé zavar. Szeretném, ha ez változna!;)) ♥
Jó olvasást!! xx
12. Fejezet
A titok felfedődik
A felkelő nap sugarai, a friss levegő ébresztgetett reggel. Vagyis a napom akár tökéletesen is indulhatott volna, de rögtön eszembe jutott, a tegnapi 'balhé'.
Nyújtózkodtam egy nagyot, majd levonszoltam magamat az emeletről. Senkit nem láttam sehol. Megértem, ilyen korán ki keresne itt bármit is?!
Feltettem egy kávét főni, majd arra jutottam, hogy összeütök valami reggelit a többieknek. Egy egyszerű étel, a rántotta mellett döntöttem. Azt talán nem sikerül elrontanom.
Mivel nem volt otthon tojás, felöltöztem és leugrottam a boltba. Hajamat szoros copfba kötöttem, majd egy nyári ruhát vettem fel. Gyorsan belebújtam a cipőmbe, s amint kiléptem az utcára, máris London illatát éreztem. Az a tipikus eső illat.
Erre a gondolatra elmosolyodtam, majd folytattam az utamat.
A boltot hamar elintéztem, akárcsak a reggelit. Gyorsan összeütöttem, majd elindultam ébresztgetni a többieket.
Harryvel kezdtem. Mielőtt a többiek felkelnek akartam vele beszélni.
-Jó reggelt!- kezdtem halkan, mire Harry nyöszörgött pár sort, majd nagyokat ásítva kinyitotta a szemét.
-Jó reggelt!- mosolygott -Hát te?
-Csináltam reggelit, és gondoltam felkeltelek. Meg szeretnék veled pár szót váltani.
Erre a mondatra felpattant, majd hozzátette.
-Igen. Én is szeretnék veled. Meg kellene beszélni a tegnapot.
-Pont ezt akartam én is.- mondtam gonddal teli hangon
-Gondoltam. -eresztett egy gyenge mosolyt.
-Szóval...Neked mit jelentett az a csók?- kezdtem nagy levegőt véve
-Igazából nem is tudom. Mikor megtörtént, akkor arra gondoltam, hogy bármi kialakulhat kettőnk között. Tehát, akkor sokat jelentett. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy most nem jelent semmit. - nézett mélyen a szemembe.
A szemével bármikor letudna venni a lábamról. Imádom a zöld szemeket.
Most viszont nem merültem nagyon el bennük, mert valamifajta csalódást, bánatot véltem felfedezni abban a gyönyörű szempárban.
-Mi a baj?- kérdeztem teljesen őszintén
-Semmi. Tényleg nincs semmi.
-Látom a szemedben! Mond csak el. Ne félj!- bátorítottam
Ő csak elkapta a fejét, hogy ne tudjak bele nézni teljesen a szemébe, majd megszólalt.
-Fáj.
Csak ennyit mondott. Semmi mást, én mégis tudtam, hogy miről beszél.
Arról, hogy amint megérkezett Márk, én rögtön a nyakába vetettem magam, és vele pedig nem foglalkoztam. Nem törődtem azzal, hogy pár pillanattal előtte még meghitten beszélgettünk, mint két igazi jó barát. Vagy talán annál is több.
Ha akkor nem toppan be Márk, most minden rendben lenne. Vagyis, igazából nem. A csókunkat ugyanúgy lekapták volna, szóval nem, nem lenne minden rendben.- elmélkedtem
Bűnbánóan Harryre néztem, majd magamhoz szorítottam. Tudtam, hogy ezt az ölelést nem úgy fogja fel, mint ha a szerelme ölelte volna át. Tudtam, hogy ezt egy baráti ölelésnek tekinti.
-Sajnálom!- suttogtam a fülébe
Biccentett egyet, majd belekezdett mondandójába.
-Akkor? Hogyan oldjuk meg?
-Nem tudom, de azt hiszem, hogy innen Márkhoz fog az utam vezetni és beszámolok neki mindenről. Mindenről!
-Rendben! Elkísérjelek?
-Az csak rontana szerintem a helyzeten.
-Értem.
-És a sajtó?
-Nem tudom. Az újságban már biztos, hogy benne vagyunk. Megreggelizünk és leszaladok az újságoshoz. Lehet, hogy nem is fújják fel annyira.- reménykedett Harry
-Remélem.
Már álltam volna fel, amikor Harry utánam szólt:
-Vivi? És neked jelentett bármit is az a csók?- mondta szinte suttogva
-Azt hiszem...Nem.- csóváltam a fejemet, majd kimentem a szobából.
Még hallottam, hogy Harry csöndben hozzáteszi, hogy 'értem'.
Igazából az a csók nekem is jelentett valamit. De nem akartam még rontani a helyzeten. Így is eléggé összekevertem a dolgokat.
Nagyon jól esett, hogy akkor ott volt velem, és ahogy mondta, én is eltudtam volna kettőnk között bármit képzelni. Bármit. De nem így alakult.- ráztam meg a fejem, majd bekopogtam Márk szobájába.
-Gyere csak!- hangzott bentről -Ó te vagy az?- csillant fel a szeme, mikor meglátott.
-Igen, én! Hogy-hogy már fent vagy?- érdeklődtem
-Megéreztem a csodálatos illatokat lentről! Rántotta..hmm.!- vigyorgott
-Igen..mert a rántottának "annyira csodálatos és fenomenális" illata van!- rajzoltam kezemmel az idézőjelet a levegőbe.
-Jó. Oké. Lebuktam.- mondta -Igazából nem tudtam aludni.
-Miért? Nem volt kényelmes az ágy?- vihogtam
Gondoltam, hogy nem azzal van a baj, ugyanis nem ez volt az első estém a fiúk házában.
Tényleg! Nem ártana néha otthon is aludni.- jutott hirtelen az eszembe
-Nem, nem az ággyal volt baj. Egyszerűen nem ment. Furcsa érzésem volt...és most is az van. -vonta meg a vállát
-Lehet, hogy nem ok nélkül volt/van rossz érzésed...
-Ezt hogy érted?
-El kell, hogy mondjak valamit!- sóhajtottam
-Hajrá!- biztatott
-Arról lenne szó, amit tegnap is el szerettem volna mondani. Tehát...mielőtt jöttél, én éppen...éppen azt magyaráztam a srácoknak, hogy....miért leszek holnap az újságok címlapján.- magyaráztam
-Na és? Miért leszel a címlapon?- nézett rám nagy, zöld szemeivel -Hihetetlen...nem rég jöttél csak ki Angliába, de már a címlapon virítasz...- nevetett
-Igazából, ez ennyire nem vicces.- csitítottam, mire elkomorult
-Na jó! Miről van szó? Ki vele!- vágott kicsit ijedt fejet
-Tudod...Elég rosszat tettem. Igazából én...megcsókoltam Harryt.- mondtam szorosan összecsukva a szememet.
Remélem, hogy tetszett! Nagyon örülnék egy-két kominak, és ha feliratkoznátok rendszeres olvasónak..:))
Vivi xx :)
Erre a gondolatra elmosolyodtam, majd folytattam az utamat.
A boltot hamar elintéztem, akárcsak a reggelit. Gyorsan összeütöttem, majd elindultam ébresztgetni a többieket.
Harryvel kezdtem. Mielőtt a többiek felkelnek akartam vele beszélni.
-Jó reggelt!- kezdtem halkan, mire Harry nyöszörgött pár sort, majd nagyokat ásítva kinyitotta a szemét.
-Jó reggelt!- mosolygott -Hát te?
-Csináltam reggelit, és gondoltam felkeltelek. Meg szeretnék veled pár szót váltani.
Erre a mondatra felpattant, majd hozzátette.
-Igen. Én is szeretnék veled. Meg kellene beszélni a tegnapot.
-Pont ezt akartam én is.- mondtam gonddal teli hangon
-Gondoltam. -eresztett egy gyenge mosolyt.
-Szóval...Neked mit jelentett az a csók?- kezdtem nagy levegőt véve
-Igazából nem is tudom. Mikor megtörtént, akkor arra gondoltam, hogy bármi kialakulhat kettőnk között. Tehát, akkor sokat jelentett. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy most nem jelent semmit. - nézett mélyen a szemembe.
A szemével bármikor letudna venni a lábamról. Imádom a zöld szemeket.
Most viszont nem merültem nagyon el bennük, mert valamifajta csalódást, bánatot véltem felfedezni abban a gyönyörű szempárban.
-Mi a baj?- kérdeztem teljesen őszintén
-Semmi. Tényleg nincs semmi.
-Látom a szemedben! Mond csak el. Ne félj!- bátorítottam
Ő csak elkapta a fejét, hogy ne tudjak bele nézni teljesen a szemébe, majd megszólalt.
-Fáj.
Csak ennyit mondott. Semmi mást, én mégis tudtam, hogy miről beszél.
Arról, hogy amint megérkezett Márk, én rögtön a nyakába vetettem magam, és vele pedig nem foglalkoztam. Nem törődtem azzal, hogy pár pillanattal előtte még meghitten beszélgettünk, mint két igazi jó barát. Vagy talán annál is több.
Ha akkor nem toppan be Márk, most minden rendben lenne. Vagyis, igazából nem. A csókunkat ugyanúgy lekapták volna, szóval nem, nem lenne minden rendben.- elmélkedtem
Bűnbánóan Harryre néztem, majd magamhoz szorítottam. Tudtam, hogy ezt az ölelést nem úgy fogja fel, mint ha a szerelme ölelte volna át. Tudtam, hogy ezt egy baráti ölelésnek tekinti.
-Sajnálom!- suttogtam a fülébe
Biccentett egyet, majd belekezdett mondandójába.
-Akkor? Hogyan oldjuk meg?
-Nem tudom, de azt hiszem, hogy innen Márkhoz fog az utam vezetni és beszámolok neki mindenről. Mindenről!
-Rendben! Elkísérjelek?
-Az csak rontana szerintem a helyzeten.
-Értem.
-És a sajtó?
-Nem tudom. Az újságban már biztos, hogy benne vagyunk. Megreggelizünk és leszaladok az újságoshoz. Lehet, hogy nem is fújják fel annyira.- reménykedett Harry
-Remélem.
Már álltam volna fel, amikor Harry utánam szólt:
-Vivi? És neked jelentett bármit is az a csók?- mondta szinte suttogva
-Azt hiszem...Nem.- csóváltam a fejemet, majd kimentem a szobából.
Még hallottam, hogy Harry csöndben hozzáteszi, hogy 'értem'.
Igazából az a csók nekem is jelentett valamit. De nem akartam még rontani a helyzeten. Így is eléggé összekevertem a dolgokat.
Nagyon jól esett, hogy akkor ott volt velem, és ahogy mondta, én is eltudtam volna kettőnk között bármit képzelni. Bármit. De nem így alakult.- ráztam meg a fejem, majd bekopogtam Márk szobájába.
-Gyere csak!- hangzott bentről -Ó te vagy az?- csillant fel a szeme, mikor meglátott.
-Igen, én! Hogy-hogy már fent vagy?- érdeklődtem
-Megéreztem a csodálatos illatokat lentről! Rántotta..hmm.!- vigyorgott
-Igen..mert a rántottának "annyira csodálatos és fenomenális" illata van!- rajzoltam kezemmel az idézőjelet a levegőbe.
-Jó. Oké. Lebuktam.- mondta -Igazából nem tudtam aludni.
-Miért? Nem volt kényelmes az ágy?- vihogtam
Gondoltam, hogy nem azzal van a baj, ugyanis nem ez volt az első estém a fiúk házában.
Tényleg! Nem ártana néha otthon is aludni.- jutott hirtelen az eszembe
-Nem, nem az ággyal volt baj. Egyszerűen nem ment. Furcsa érzésem volt...és most is az van. -vonta meg a vállát
-Lehet, hogy nem ok nélkül volt/van rossz érzésed...
-Ezt hogy érted?
-El kell, hogy mondjak valamit!- sóhajtottam
-Hajrá!- biztatott
-Arról lenne szó, amit tegnap is el szerettem volna mondani. Tehát...mielőtt jöttél, én éppen...éppen azt magyaráztam a srácoknak, hogy....miért leszek holnap az újságok címlapján.- magyaráztam
-Na és? Miért leszel a címlapon?- nézett rám nagy, zöld szemeivel -Hihetetlen...nem rég jöttél csak ki Angliába, de már a címlapon virítasz...- nevetett
-Igazából, ez ennyire nem vicces.- csitítottam, mire elkomorult
-Na jó! Miről van szó? Ki vele!- vágott kicsit ijedt fejet
-Tudod...Elég rosszat tettem. Igazából én...megcsókoltam Harryt.- mondtam szorosan összecsukva a szememet.
Remélem, hogy tetszett! Nagyon örülnék egy-két kominak, és ha feliratkoznátok rendszeres olvasónak..:))
Vivi xx :)
2012. szeptember 19., szerda
11. To be with You again
Sziasztok!
Megpróbáltam sietni ezzel a résszel. Úgyhogy itt is van. ;)
A komikról szeretnék valamit mondani...Egy ideje már nem írtok. És nem tudom, hogy azért, mert nem tetszik, vagy valami más oka van ennek.
Egy szóval: Szeretném, ha írnátok pár sort.
Jó olvasást!
Vivi xx .)
11. Fejezet
To be with You again
.jpg)
Ahogy ott állt, ártatlan kisfiús mosollyal az arcán, egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak. Kínomban elvigyorodtam, majd elsötétült minden.
A következő emlék már az, hogy hét szempár bámul felőlem, és mindegyik gazdája azt kérdezgeti, hogy jól vagyok-e?
Furcsa, nem furcsa egy ember ilyen hatással volt rám. Elájultam. Ahogy megláttam Őt az ajtóban, rögtön beugrott, hogy mit is tettem vele nem is olyan régen. Márkkal.
Igen! Ő állt ott! Nem tudom, hogy hogyan került ide, nem tudom, hogy mikor, csak annyit tudtam, hogy szeretem.
Amint magamhoz tértem, felugrottam és a nyakába vetettem magam. Önfeledten felnevettem és szorítottam ölelésemmel.
-Hű. Neked is szia!- mondta mikor már kapott némi levegőt- Jól vagy? Inkább még ne ugrálj! Nem akarom, hogy megint elájulj!- nevetett
-Hidd el, azt én sem!- mondtam vidáman, majd visszatértem a való világba. Abba a világba, amelyben megcsókoltam Harryt.
Harryre néztem, Ő szomorúan meredt a semmibe. Rögtön letöröltem arcomról a mosolyt.
-Biztos, hogy jól vagy? Úgy elsápadtál! Ülj le! Valaki hozzon vizet!- adta ki a parancsokat Márk. Aggódott.
-Persze, hogy jól vagyok, de a víz jól esne.- erőltettem mosolyt az arcomra
Harry eltűnt a szobából.
-Srácok! Magunkra hagynátok pár percre?- kérdeztem a többieket.
Nem válaszoltak, csak kivonultak a nappaliból.
-Valamit el kell mondanom!- mondtuk teljesen egyszerre
-Akkor kezd te!- mondtam
Már tudtam, hogy mit szeretne, így nem pánikoltam.
-Öm..Jó. Szóval az a helyzet, hogy hazudtam neked, amikor azt mondtam, hogy elutazok nyaralni a családommal.- mondta egy szuszra.
-Tudom.- néztem rá megértően
-De m-mégis honnan?- dadogta
-Láttalak azzal a lánnyal, másnap a cukrászdába. Nagyon rosszul esett. Még most is fáj, de már nem zavar. Biztos van benne valami ami bennem nincs meg.- vontam meg a vállamat.
Ha akkor találkoztam volna vele, nem kezeltem volna ilyen könnyen. De most már úgyis mindegy.
-Mármint? Kivel láttál?!- értetlenkedett
-Hjaj..Mikor elbúcsúztunk az azutáni napon. Egy cukrászdában. A városban. Érted?- sóhajtottam
-Ja, hogy Ő. Az csak Réka volt!- nevetett fel
-Örülök, hogy neked ez vicces.
-Azt hiszem, hogy félre érted! Ő az unokatestvérem!- nevetett tovább
-T-tényleg?- kezdtem most én a dadogást -Pedig olyan jól elvoltatok..Úgy tűnt mintha...Érted na!
-Igen, értem!- kacagott tovább
-Te csak ne nevess, jó?!- bokszoltam a vállába
-Jó-jó! De én már végeztem, most te jössz! Mit akartál mondani?- hagyta abba a vihogást.
Ennyi?! A csókot el sem akarja mondani? Elakarja titkolni előlem!- jöttem rá
-Igazából...Nem is tudom, hogy hol kezdjem!- mondtam zavartan
-Mondjuk az elején vagy tőlem kezdheted a végén is!
-Okés! Akkor kezdem a végén: Szóval így történt...- csináltam úgy, mintha éppen a sztori végére értem volna.
-Na! Ez nem éér!- nyújtotta el a szavakat kisfiúsan
-Akkor. Emlékszel, amikor fel...-kezdtem bele a mondandómba, de Harry belépett szobába, kezében egy pohár vízzel.
Életmentő!
-Mégis mi tartott ilyen sokáig?- érdeklődtem kedvesen, miközben próbáltam olyan 'segíííts!' fejjel rábámulni.
-A többiek mondták, hogy inkább ne jöjjek be. Vissza tartottak!- tette fel mindkét kezét, aminek következtében kilöttyent a víz.
-Mindegy!- legyintettem -Egyébként nagyon ügyes vagy!- mutattam a földön lévő tócsára
-Ohh...Köszönöm!- tette kezét a mellkasára, amolyan meghatódottan.
De még mindig a kezébe volt a pohár, csak ezúttal a pólójára öntötte. Azért a padlóra is jutott bőven.
-Hozom a felmosót!- kiáltottam amikor, rájöttem, hogy ezzel menekülni tudok a helyzetből
Harry alig láthatóan rám kacsintott. Elnevettem magam. Szóval, ezúttal nem a bénaságának tudható ez be, hanem a jószívűségének. Igazán hálás voltam. Viszont mehettem takarítani...
-Várj! Majd Harry feltakarít! Végül is Ő borította ki!- nézett be az ajtón Louis ártatlan fejjel.
-Mindegy!-mondtam
-Nem nem az! Drágám! Hozd a felmosót!- utasította Lou Harryt.
-Drágám!!- nevettem fel olyan hangosan, hogy biztos a szomszéd is jól hallotta.- Mondom hogy én megyek és kész!- mondtam szaggatottan a rám törő nevetéstől.
-Elkísérlek! Úgyis mondani akartál valamit!- mondta Márk legyintve
Jaj! Ez így nem jó.- gondoltam
-Drágám! Mégis menj te!- próbáltam kitérni a feladat elől, miközben a többiek kényelembe helyezték magukat a szobában.
-Először is: Oké. Másodszor pedig: Akkor te is gyere!- mondta Harry megmentve ezzel
-Jó!- ugrottam mellé- Majd később megbeszéljük.- kacsintottam Márkra.
Próbáltam úgy tenni, mintha semmi komoly dologról nem lenne szó.
-Hú, köszi, hogy megmentettél...Kétszer!- mondtam neki a fürdőszobában.
Ott volt a felmosó.
-Semmiség.- nézett mosolyogva -De miért nem mondtad inkább el neki?- kíváncsiskodott
-Azért, mert mondta, hogy valamit mondania kell, de az a valami nem az volt, hogy csókolózott valaki mással, hanem az, hogy hazudott. A sztorit már tudod. Tudod mivel kapcsolatban nem mondott igazat.- kezdtem
-Szóval el akarja titkolni.- állapította meg
-Igen. Úgyhogy hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak!
-Harry! Kifele!- rontott be barátnőm a helyiségbe -Fontos megbeszélni valónk van!- nézett rá immár megenyhülve, kérlelő fejjel.
-Lányok!- sóhajtott, majd kiment -A felmosót ne felejtsétek!- nézett vissza
-Szóval..Mi volt?- esett nekem barátnőm
-Áhh...semmi különös. Csak nem mondja meg az igazat.
-Ezt hogy érted?
-Nem mondja el a csókot, csak azt, hogy hazudott.- mondtam immár vagy ezredszerre a mai napon.
-Ahh..Minden világos! Beszéljek vele?
-Ne. Mégis mit mondanál neki? Azt, hogy 'Héé te, a barátnőm hiányolt valamit a mondandódból, tud ám a csókról' .
-Igazad van.- nézett rám
A nap további része hamar elrepült. Mikor szóba jött volna a Márkos dolog, akkor mindenki pont arra járt, meg ilyenek. Nem így terveztem. Elakartam mondani neki, de sose volt rá lehetőség. Így alakult.
A holnapi naptól viszont félek. Az újságok címlapján biztos, hogy mi fogunk tündökölni.
Ha akkor találkoztam volna vele, nem kezeltem volna ilyen könnyen. De most már úgyis mindegy.
-Mármint? Kivel láttál?!- értetlenkedett
-Hjaj..Mikor elbúcsúztunk az azutáni napon. Egy cukrászdában. A városban. Érted?- sóhajtottam
-Ja, hogy Ő. Az csak Réka volt!- nevetett fel
-Örülök, hogy neked ez vicces.
-Azt hiszem, hogy félre érted! Ő az unokatestvérem!- nevetett tovább
-T-tényleg?- kezdtem most én a dadogást -Pedig olyan jól elvoltatok..Úgy tűnt mintha...Érted na!
-Igen, értem!- kacagott tovább
-Te csak ne nevess, jó?!- bokszoltam a vállába
-Jó-jó! De én már végeztem, most te jössz! Mit akartál mondani?- hagyta abba a vihogást.
Ennyi?! A csókot el sem akarja mondani? Elakarja titkolni előlem!- jöttem rá
-Igazából...Nem is tudom, hogy hol kezdjem!- mondtam zavartan
-Mondjuk az elején vagy tőlem kezdheted a végén is!
-Okés! Akkor kezdem a végén: Szóval így történt...- csináltam úgy, mintha éppen a sztori végére értem volna.
-Na! Ez nem éér!- nyújtotta el a szavakat kisfiúsan
-Akkor. Emlékszel, amikor fel...-kezdtem bele a mondandómba, de Harry belépett szobába, kezében egy pohár vízzel.
Életmentő!
-Mégis mi tartott ilyen sokáig?- érdeklődtem kedvesen, miközben próbáltam olyan 'segíííts!' fejjel rábámulni.
-A többiek mondták, hogy inkább ne jöjjek be. Vissza tartottak!- tette fel mindkét kezét, aminek következtében kilöttyent a víz.
-Mindegy!- legyintettem -Egyébként nagyon ügyes vagy!- mutattam a földön lévő tócsára
-Ohh...Köszönöm!- tette kezét a mellkasára, amolyan meghatódottan.
De még mindig a kezébe volt a pohár, csak ezúttal a pólójára öntötte. Azért a padlóra is jutott bőven.
-Hozom a felmosót!- kiáltottam amikor, rájöttem, hogy ezzel menekülni tudok a helyzetből
Harry alig láthatóan rám kacsintott. Elnevettem magam. Szóval, ezúttal nem a bénaságának tudható ez be, hanem a jószívűségének. Igazán hálás voltam. Viszont mehettem takarítani...
-Várj! Majd Harry feltakarít! Végül is Ő borította ki!- nézett be az ajtón Louis ártatlan fejjel.
-Mindegy!-mondtam
-Nem nem az! Drágám! Hozd a felmosót!- utasította Lou Harryt.
-Drágám!!- nevettem fel olyan hangosan, hogy biztos a szomszéd is jól hallotta.- Mondom hogy én megyek és kész!- mondtam szaggatottan a rám törő nevetéstől.
-Elkísérlek! Úgyis mondani akartál valamit!- mondta Márk legyintve
Jaj! Ez így nem jó.- gondoltam
-Drágám! Mégis menj te!- próbáltam kitérni a feladat elől, miközben a többiek kényelembe helyezték magukat a szobában.
-Először is: Oké. Másodszor pedig: Akkor te is gyere!- mondta Harry megmentve ezzel
-Jó!- ugrottam mellé- Majd később megbeszéljük.- kacsintottam Márkra.
Próbáltam úgy tenni, mintha semmi komoly dologról nem lenne szó.
-Hú, köszi, hogy megmentettél...Kétszer!- mondtam neki a fürdőszobában.
Ott volt a felmosó.
-Semmiség.- nézett mosolyogva -De miért nem mondtad inkább el neki?- kíváncsiskodott
-Azért, mert mondta, hogy valamit mondania kell, de az a valami nem az volt, hogy csókolózott valaki mással, hanem az, hogy hazudott. A sztorit már tudod. Tudod mivel kapcsolatban nem mondott igazat.- kezdtem
-Szóval el akarja titkolni.- állapította meg
-Igen. Úgyhogy hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak!
-Harry! Kifele!- rontott be barátnőm a helyiségbe -Fontos megbeszélni valónk van!- nézett rá immár megenyhülve, kérlelő fejjel.
-Lányok!- sóhajtott, majd kiment -A felmosót ne felejtsétek!- nézett vissza
-Szóval..Mi volt?- esett nekem barátnőm
-Áhh...semmi különös. Csak nem mondja meg az igazat.
-Ezt hogy érted?
-Nem mondja el a csókot, csak azt, hogy hazudott.- mondtam immár vagy ezredszerre a mai napon.
-Ahh..Minden világos! Beszéljek vele?
-Ne. Mégis mit mondanál neki? Azt, hogy 'Héé te, a barátnőm hiányolt valamit a mondandódból, tud ám a csókról' .
-Igazad van.- nézett rám
A nap további része hamar elrepült. Mikor szóba jött volna a Márkos dolog, akkor mindenki pont arra járt, meg ilyenek. Nem így terveztem. Elakartam mondani neki, de sose volt rá lehetőség. Így alakult.
A holnapi naptól viszont félek. Az újságok címlapján biztos, hogy mi fogunk tündökölni.
2012. szeptember 16., vasárnap
10. A magyarázkodás
Sziasztok!
Elég régen jártam erre...Amit nagyon sajnálok, de tudjátok: Töri, irodalom év eleik, meg ilyenek.
Tényleg sajnálom, és remélem ez a rész majd kárpótol titeket. :)
A jó hír: Lassan, de biztosan közeledünk az 1000 oldallátogatáshoz! Köszönöm! xx
Jó olvasást!
10. Fejezet
A magyarázkodás
Miután gyászos hangulattal mondandókba kezdtünk Vivus fel kiáltott:
-Először hagy én! Vagyis mi!- vágott gondolkozó fejet
-De Vivus, ez fontos..-érveltem magunk mellett
-Jó, nem baj! A mienk is!
-Legyen!- sóhajtottam majd gyenge mosoly küldtem barátnőm felé
Láttam, hogy kissé elbizonytalanodott.
-Szeretnéd, hogy mégis mi kezdjünk?
-Azt már nem!- jelentette ki harciasan
-Akkor mond!- bátorítottam mosolyogva
-Szóval.- nyújtotta el a szót barátosném
-Hjaj! Így könnyebb lesz, mint magyarázkodni!- lépett Niall közelebb Vivushoz
Ekkor olyan dolog történt amire nem gondoltam. A szőke herceg Vivus keze után nyúlt, majd közelebb húzta magához. Lassan közeledett felé, majd egy érzéki csókot lehelt a szájára.
Nem mondom! Tényleg egyszerűbb volt így...Az is eszembe jutott, hogy ismételjük ezt mi is meg Harryvel.
Végül elvetettem az ötletet.
-Aztaa!- szólaltunk meg szinte egyszerre
Minden gondolkodás nélkül vetettem magamat az 'ifjú pár' nyakába és őszinte boldogsággal öleltem őket egyszerre magamhoz. Már biztosan alig kaptak levegőt, csak nem akarták elrontani a hangultatot. Így, lehet, hogy egy kis levegőhiánnyal, de hatalmas öleléssel díjaztam őket.
Egy pillanatra még a problémánkat is elfelejtettem.
-Ti jöttök!- mondta Liam ártatlan fejet vágva
-Huhh. Okés. De a mienk nem lesz ilyen jó hír.- kezdtem
-A lényeg: ne lepődjetek meg ha érdekes képeket láttok a neten vagy az újságokban.- indultuk ki sebesen a szobából Harry, én meg utána. Jólvanna! Próbáltunk lelépni...Nem sikerült!
-Héé! Álljatok csak meg! Pontosan milyen képekről van szó?!- húzta fel a szemöldökét Niall
Vissza vándoroltunk a nappaliba, majd tanakodtunk egy kicsit. Végül ez mellett döntöttem:
-Egész pontosan egy csókra gondolunk.- hadartam kifelé menet a szobából. Göndör hajú társam persze a nyomomban lépkedett
-Hogy mii?!- hangzott az egész házban
Harryvel egymásra néztünk egy amolyan 'ezt úgysem ússzuk meg, legyünk hát túl rajta' fejjel, majd immár harmadjára lépkedtünk a kanapé elé.
-Ez..ömm..elég bonyolult.- kezdtem
-Figyeljetek! Tudom, hogy ez elég furcsa, meg minden, de...-vette át a szót Harry, majd elbizonytalanodott.
-Akkor majd én!- néztem megértően 'bűntársamra'. -Kiderült, hogy Márk megcsalt, és én Harry karjaiba rohantam segítségért...Vagyis nem pont segítségért. Azt akartam, hogy csókoljon meg.
-Várj, várj, várj! Ki az a Márk?! És hogy érted, hogy megcsalt?- érdeklődött Liam
-Márk..öm..Mielőtt eljöttünk, vallottuk be egymásnak, hogy szeretjük egymást.
-És együtt vagytok?
-Nem..De azt hiszem ezek után már nem is akar majd látni. Meg egyébként is..a világ másik felén van éppen.- szomorodtam el
-Akkor én ezt nem értem!- tette fel a kezét Louis
-Mégis mit nem?!
-Hogy csalhatott, csalhattad meg , hogyha együtt sem vagytok?- nézett furán
-Hagyjuk! A lényeg: Bejött Vivi a szobámba azzal, hogy csókoljam meg, de mondtam neki, hogy nem lenne jó ötlet meg ilyenek. Aztán végig beszélgettük a napot. És úgy alakult, hogy a végén elcsattant egy csók. De ez már nem azért volt amiért Vivi eredetileg jött.- Fogta rövidre a témát Harry. Gondolom zavarban volt. Nem volt vele egyedül. Nem sokszor tárgyaltam még ki, hogy kivel. miért, hogyan..stb, csókolóztam.
-Még egy kérdés: Hogy érted, hogy nem azért történt, amiért a Vivi eredetileg ment?- kérdezgették
-Úgy érti- vettem át a szót -Hogy akkor azért mentem be mert dühös voltam és azt hiszem, azt akartam, hogy érezze meg Márk, hogy milyen is ez.- mondtam, fájdalommal a hangomban. Óriási bűntudatom volt.
-És akkor lekapott minket egy fotós.- adta meg a végszót Harry, hogy elterelje rólam a figyeltem, amíg én rezzenéstelen arccal azon gondolkoztam, hogy hogy lehet ekkora barom.
-Tiszta!- mondta Louis -De Vivii, hogy tehetted ezt?!- háborodott fel, én meg értetlen arccal bámultam rá. Még pislogni is elfelejtettem
Ezt látva Louis elvigyorodott és folytatta:
-He's minee!!
-Ohh..elnézést- mosolyogtam miközben felé toltam Harryt
Hálás vagyok neki, hogy bedobott egy poént.
-Kinyitom!- siettem az ajtó felé, amikor kopogtak. Örültem, hogy szabadulhatok a helyzetből.
Nagy lendülettel fogtam meg a kilincset, majd ordítottam, hogy hellóó. Amikor azonban megláttam, hogy ki is áll az ajtóban, lefagytam.
-Ez..ömm..elég bonyolult.- kezdtem
-Figyeljetek! Tudom, hogy ez elég furcsa, meg minden, de...-vette át a szót Harry, majd elbizonytalanodott.
-Akkor majd én!- néztem megértően 'bűntársamra'. -Kiderült, hogy Márk megcsalt, és én Harry karjaiba rohantam segítségért...Vagyis nem pont segítségért. Azt akartam, hogy csókoljon meg.
-Várj, várj, várj! Ki az a Márk?! És hogy érted, hogy megcsalt?- érdeklődött Liam
-Márk..öm..Mielőtt eljöttünk, vallottuk be egymásnak, hogy szeretjük egymást.
-És együtt vagytok?
-Nem..De azt hiszem ezek után már nem is akar majd látni. Meg egyébként is..a világ másik felén van éppen.- szomorodtam el
-Akkor én ezt nem értem!- tette fel a kezét Louis
-Mégis mit nem?!
-Hogy csalhatott, csalhattad meg , hogyha együtt sem vagytok?- nézett furán
-Hagyjuk! A lényeg: Bejött Vivi a szobámba azzal, hogy csókoljam meg, de mondtam neki, hogy nem lenne jó ötlet meg ilyenek. Aztán végig beszélgettük a napot. És úgy alakult, hogy a végén elcsattant egy csók. De ez már nem azért volt amiért Vivi eredetileg jött.- Fogta rövidre a témát Harry. Gondolom zavarban volt. Nem volt vele egyedül. Nem sokszor tárgyaltam még ki, hogy kivel. miért, hogyan..stb, csókolóztam.
-Még egy kérdés: Hogy érted, hogy nem azért történt, amiért a Vivi eredetileg ment?- kérdezgették
-Úgy érti- vettem át a szót -Hogy akkor azért mentem be mert dühös voltam és azt hiszem, azt akartam, hogy érezze meg Márk, hogy milyen is ez.- mondtam, fájdalommal a hangomban. Óriási bűntudatom volt.
-És akkor lekapott minket egy fotós.- adta meg a végszót Harry, hogy elterelje rólam a figyeltem, amíg én rezzenéstelen arccal azon gondolkoztam, hogy hogy lehet ekkora barom.
-Tiszta!- mondta Louis -De Vivii, hogy tehetted ezt?!- háborodott fel, én meg értetlen arccal bámultam rá. Még pislogni is elfelejtettem
Ezt látva Louis elvigyorodott és folytatta:
-He's minee!!
-Ohh..elnézést- mosolyogtam miközben felé toltam Harryt
Hálás vagyok neki, hogy bedobott egy poént.
-Kinyitom!- siettem az ajtó felé, amikor kopogtak. Örültem, hogy szabadulhatok a helyzetből.
Nagy lendülettel fogtam meg a kilincset, majd ordítottam, hogy hellóó. Amikor azonban megláttam, hogy ki is áll az ajtóban, lefagytam.
2012. szeptember 7., péntek
9. A lesifotós okozta káosz
Sziasztok!
Átléptük a 710 oldal megjelenítést! Ennek örömére meg is hoztam a 9. részt!
Azonban! Nagyon hiányolom a komikat! Nem sokat írtok..:( Örülnék, ha ez egy kicsit megváltozna;)
Remélem tetszeni fog ez a fejezet!
Vivi xx :)
9. Fejezet
A lesifotós okozta káosz
Miután csókunkat egy villanás zavarta meg, Harry utasított gyorsan:
- Vivi! Meg ne fordulj!- kezdte hangosan -Lassan hátrálj oda a az ablak alatti fal részhez.
-Hogy mi?- értetlenkedtem
-Csak tedd ezt! Ott nem láthatnak meg! Különben nagy bajba kerülhetünk!- mondta utasító hangnemben
Nem tudtam, hogy mit tegyek. Jó persze mondta, hogy mit kéne, de világ életemben kíváncsi ember voltam. Egyszerűen nem bírtam legyőzni ezt az érzést.
Lassan, de biztosan fordultam meg.
Újabb villanás vakított el, majd automatikusan az arcom elé kaptam a kezem. Vissza fordultam és elindultam az ablakhoz.
-Vivi!- kiabált Harry -Nem meg mondtam, hogy...
-Nyugi, Harry! Biztos nem tudott rendesen lefényképezni!- nyugtattam, bár én is ideges voltam
Ugyanis a titokzatos villanásokat egy vaku okozta. Egy paparazzi csimpaszkodott a ház előtti fán, de kameráját el nem fordította rólunk egy pillanatra sem.
-Úgy hátrálj, hogy minél több mindent takarj magadból!
-Hajamat gyorsan előrekaptam- legalább a hosszát nem fogják tudni -Majd gondosan eltakargattam a kezemmel.
Mikor odaértem a 'fedezékhez' Harry lépett az ablakhoz, és berántotta a függönyt.
Na igen. Ez előbb is eszébe juthatott volna...Most már mindegy- gondoltam.
-Úramistenem!- kiáltottam fel, mikor észhez tértem, és rájöttem, hogy pontosan mit is tettem.
-Valami baj van?- érdeklődött Harry
-Baj?! Szerinted minden rendben van?- kérdeztem cinikussággal a hangomban
-Figyi...a fotó dolgot el intézzük. Nyugi! Minden rendben lesz!
-Kit érdekel az a...ömm...szerencsétlen fotó?!- kiabáltam vele
-Ezt nem értem...- vágott teljesen értetlen fejet
-Mi csókolóztunk! Ez téged nem is zavar?!- rivalltam rá
-Öhmm...- vágott tanácstalan fejet -Nem igazán- fojtatta halkan
-Ezt nem hiszem el!
Nem érdekli...Hogy lehet, hogy nem zavarja?! Nekem személy szerint óriási nagy bűntudatom van. Én..egyszerűen nem is értem, hogy hogyan történhetett ez meg.! Szörnyű érzésem van, olyan..nem is tudom. A gyomromban fura érzés van. Nagyon rossz.
-Szerintem menj és aludj egyet! Jót fog tenni! De nyugi..okés?
-Jó.- adtam be a derekamat
Már léptem volna be Niall szobájába- Vivust keresem indokkal -mikor eszembe jutott valami, pontosabban valaki. Márk!
-Harry!- rontottam vissza göndörke szobájába
-Igen?- rezdült össze Harry, majd fel is ugrott ijedtében -Hallhatlak!- mondta zavartan
Nem hiszem el! Nem rég csókolóztunk- amibe mellesleg bele se tudok gondolni -és ennyit mond: Hallgatlak!
Mintha mi sem történt volna.
-Márk!- próbáltam finoman utalni problémámra
-Mi van vele?
-Ha meg látja a képeket a neten vagy az újságokba, nekem annyi! Hogy tehettem ezt vele?!- kérdeztem immár magamtól
Eddig ebbe bele sem gondoltam. Megcsaltam Márkot! Jó..persze hivatalosan nem, de akkor is!
-Majd elintézzük valahogy!- mondta tömören, jelezve, hogy nem mennék-e már ki.
Nem válaszoltam csak el indultam kifele. A konyhába tartottam, ugyanis onnan halottam barátosném hangját.
Megint beugrott valami és ma már harmadszor rohantam 'barátom' szobájába.
-Mi van már megint?!- förmedt rám...úgy látszik kezdem idegesíteni.
Jó, persze megértem. Komoly karrierje van, és nem biztos, hogy ez jót tesz neki. Ezért nem is haragudtam rá.
-A többieknek el mondjuk?- kezdtem a lényegre térve
Harry felém fordult. Úgy látszik egy egy jó kérdés számára is.
-Fogalmam sincs.- gondolkodott el
-Ugye azt tudod, hogy én lány vagyok.- erre a kijelenésre furcsán nézett rám, ezért fojtattam -A legjobb barátnőm itt van tőlem pár szobára. Sosem tudnám magamban tartani előtte.
-Értem. De ha te elmondod neki, akkor én meg Louisnak!- mondta teljes egészében. -Nekem ő olyan, mint neked Vivus! Így jó lesz?
-Nem tudom! De nincs már választásunk.- egyeztem bele
Elgondolkodtam, majd megszólaltam:
-Vagyis ez egyenlő annyival, mintha kiállnánk a nappali közepére és kikiabálnánk.- nyitottam fel a szemét.
-Akkor nem tudom mi legyen.
-Hát, én sem!- rogytam ágyára
-Vagyis én mégis tudom! El kell nekik mondanunk.
-Mert?- néztem most én értetlenül.
-Úgyis megtudják. Ha nem tőlünk akkor az holnapi újságból. Már látom is a címlapokat! "Harry Styles titokzatos barátnője. Vagy nem is olyan titokzatos? Az 5. oldalon kiderül!"
-Igazad van. Akkor menjünk!
Lementünk a nappaliba, majd szóltunk mindenkinek.
-Fiúk és Vivus! Mondanunk kell valamit!- kezdtük szorongó fejet vágva.
Véleményeket léci! Ha tetszett iratkozzatok fel a rendszeres olvasók közé!:$
További jó olvasást: Vivi xx
-Úramistenem!- kiáltottam fel, mikor észhez tértem, és rájöttem, hogy pontosan mit is tettem.
-Valami baj van?- érdeklődött Harry
-Baj?! Szerinted minden rendben van?- kérdeztem cinikussággal a hangomban
-Figyi...a fotó dolgot el intézzük. Nyugi! Minden rendben lesz!
-Kit érdekel az a...ömm...szerencsétlen fotó?!- kiabáltam vele
-Ezt nem értem...- vágott teljesen értetlen fejet
-Mi csókolóztunk! Ez téged nem is zavar?!- rivalltam rá
-Öhmm...- vágott tanácstalan fejet -Nem igazán- fojtatta halkan
-Ezt nem hiszem el!
Nem érdekli...Hogy lehet, hogy nem zavarja?! Nekem személy szerint óriási nagy bűntudatom van. Én..egyszerűen nem is értem, hogy hogyan történhetett ez meg.! Szörnyű érzésem van, olyan..nem is tudom. A gyomromban fura érzés van. Nagyon rossz.
-Szerintem menj és aludj egyet! Jót fog tenni! De nyugi..okés?
-Jó.- adtam be a derekamat
Már léptem volna be Niall szobájába- Vivust keresem indokkal -mikor eszembe jutott valami, pontosabban valaki. Márk!
-Harry!- rontottam vissza göndörke szobájába
-Igen?- rezdült össze Harry, majd fel is ugrott ijedtében -Hallhatlak!- mondta zavartan
Nem hiszem el! Nem rég csókolóztunk- amibe mellesleg bele se tudok gondolni -és ennyit mond: Hallgatlak!
Mintha mi sem történt volna.
-Márk!- próbáltam finoman utalni problémámra
-Mi van vele?
-Ha meg látja a képeket a neten vagy az újságokba, nekem annyi! Hogy tehettem ezt vele?!- kérdeztem immár magamtól
Eddig ebbe bele sem gondoltam. Megcsaltam Márkot! Jó..persze hivatalosan nem, de akkor is!
-Majd elintézzük valahogy!- mondta tömören, jelezve, hogy nem mennék-e már ki.
Nem válaszoltam csak el indultam kifele. A konyhába tartottam, ugyanis onnan halottam barátosném hangját.
Megint beugrott valami és ma már harmadszor rohantam 'barátom' szobájába.
-Mi van már megint?!- förmedt rám...úgy látszik kezdem idegesíteni.
Jó, persze megértem. Komoly karrierje van, és nem biztos, hogy ez jót tesz neki. Ezért nem is haragudtam rá.
-A többieknek el mondjuk?- kezdtem a lényegre térve
Harry felém fordult. Úgy látszik egy egy jó kérdés számára is.
-Fogalmam sincs.- gondolkodott el
-Ugye azt tudod, hogy én lány vagyok.- erre a kijelenésre furcsán nézett rám, ezért fojtattam -A legjobb barátnőm itt van tőlem pár szobára. Sosem tudnám magamban tartani előtte.
-Értem. De ha te elmondod neki, akkor én meg Louisnak!- mondta teljes egészében. -Nekem ő olyan, mint neked Vivus! Így jó lesz?
-Nem tudom! De nincs már választásunk.- egyeztem bele
Elgondolkodtam, majd megszólaltam:
-Vagyis ez egyenlő annyival, mintha kiállnánk a nappali közepére és kikiabálnánk.- nyitottam fel a szemét.
-Akkor nem tudom mi legyen.
-Hát, én sem!- rogytam ágyára
-Vagyis én mégis tudom! El kell nekik mondanunk.
-Mert?- néztem most én értetlenül.
-Úgyis megtudják. Ha nem tőlünk akkor az holnapi újságból. Már látom is a címlapokat! "Harry Styles titokzatos barátnője. Vagy nem is olyan titokzatos? Az 5. oldalon kiderül!"
-Igazad van. Akkor menjünk!
Lementünk a nappaliba, majd szóltunk mindenkinek.
-Fiúk és Vivus! Mondanunk kell valamit!- kezdtük szorongó fejet vágva.
Véleményeket léci! Ha tetszett iratkozzatok fel a rendszeres olvasók közé!:$
További jó olvasást: Vivi xx
2012. szeptember 3., hétfő
8. Csókok és titokzatos villanás.
Halihó mindenki!
Ez lenne a 8. rész!
Sajnálom, hogy nem nagyon látogattam ide korábban...Tudjátok az iskolakezdés, felháborított!:DD /haha/
Az oldal átlépte a 600 oldal megjelenítést!! Imádlak titeket!♥
Remélem kárpótolhatlak titeket ezzel a résszel!
Érdekes dolgok fognak itt történni! Szóval olvasásra fel!
Vivi xx :)
8. Fejezet
Csókok és titokzatos villanás.
*Harry*
Nagyon megviselt a gondolat, hogy Vivi nemet mondott. Még csak nem rég ismertem meg, de azt hiszem, hogy kezdek bele szeretni. Persze ezt majd csak akkor mondhatom el biztosan, ha már ismerem. Addig nem lehet olyan igazi a szerelem, míg nem tudok róla semmit. És egyenlőre így állunk.
Két dolgot tudok csak róla biztosan.
Az egyik az, hogy otthon vár rá egy fiú, akit mindennél jobban szeret. Elfogadom, de nagyon nem tetszik ez az egész.
A másik pedig az, hogy nem a hírnév miatt lógott velem. Ha csak az miatt lett volna, akkor nem jött volna el "Henrikkel" városnézésre. Már azelőtt is, hogy tudta kivagyok, nevetett velem, megbízott bennem. Ez nagyon jó érzés.
Hirtelen ajtócsapódás, majd visszafogott sírás hallatszott a folyosóról. Nem mentem ki. Én is az előbb így voltam, senki sem törődött velem. Mondjuk nem tudtak róla, szóval mégis elindultam az ajtó felé. Éppen álltam volna fel, mikor kivágódott a szobaajtóm és Vivi viharzott be rajta könnyes szemmel.
Nem értettem, hogy mi történt. Nem hittem, hogy azért sírt mert elutasított. De akkor meg mit keres itt?- cikáztak a gondolatok a fejemben
Már nyitottam volna a számat, hogy sorban feltegyem kérdéseimet, de Ő megelőzött.
-Harry! Kérlek ne kérdezz semmit...csak csókolj meg!- mondta szomorúsággal a hangjában, mégis a szemembe nézve.
Ezt már végképp nem értettem. Pár perce mondta a szemembe, hogy még csak nem is tetszem neki, most meg könnyes szemmel rohan hozzám, hogy csókoljam meg. Teljes zűrzavar volt a fejemben.
Valószínűleg lemaradtam valamiről, ami megviselte őt, de mi lehet az? És mért pont hozzám jön? Az épületben van még pár fiú.- gondoltam zavartan
-H-hogy micsoda?!- szólaltam meg végül
-Jól hallottad! Én kérlek rá, hogy csókolj meg!- emelte ki az én szót.
-Figyelj! Én nem tudom, hogy mi történt veled, de az a valami úgy látom megviselt, nem lenne helyes ezt tenni.- érveltem
-Persze! Mert neked mindig minden helyes amit teszel! Te sosem hibázol!- kelt ki magából- Ja persze! Mert te vagy Mr. Tökély..A nagy Harry Styles. -mondta sértő hangnemben.
-Hogy képzeled, hogy így beszélsz velem?! Lehet, hogy én vagyok Harry Styles, de nem vagyok tökéletes, de legalább igyekszem jól cselekedni! És ne rajtam vezesd le a feszültséged! Úgy látszik csak erre vagyok jó! A szerelmem nem kell, csak azért kellek, hogy ha valami baj van, akkor legyen kivel ordibálni. Ebből nem kérek köszönöm! Ott az ajtó, hasznosítsd!- ordítottam vissza dühösen
Nagyon rosszul esett amit mondott.
-Bocsánat. Igazad van! Nem akartalak megbántani, de most nagyon ideges vagyok. Tényleg nem rajtad kellene levezetnem ezt az egészet. Sajnálom!- mondta megbánóan
-Nem! Te ne haragudj! Látszik rajtad, hogy nem vagy valami jó állapotban, én csak rontottam a helyzeten! Megértem, hogy nem kellek neked. Csak érzéktelen bunkó vagyok.- mondtam őszinte megbánással a hangomban
-Mi? Dehogyis! Nehogy azt hidd! Te egy nagyon jó ember vagy! Ezért is szerettelek meg ilyen rövid idő alatt.
Remény csillant fel a szememben. Ezt gondolom Ő is észrevette.
-De csak mint barátot!- folytatta lehajtott fejjel.
-Oh..értem.
Csak egy sajnálkozó mosollyal válaszolt erre.
-Egyébként mért sírtál? Mi volt ez az egész?- érdeklődtemt kíváncsian
-Ahh..hosszú történet és nem akarlak untatni.
-Te sose!- biztosítottam -Kíváncsi vagyok rá! Hallgatlak!
-Hát..rendben!-mosolygott
Elmesélte mi történt vele pár perccel ezelőtt. Megértem, hogy megviselte, rajtam mégis valamiért egy kicsi jó érzés futott végig. Tényleg érzéktelen vagyok.- jutott eszembe
A nagyobbik részem viszont sajnálta Őt. Tudtam, hogyha az a fiú miatt sír, akkor tényleg szereti. Meg akartam vigasztalni ,de még sosem voltam ilyen helyzetben.
Olyan helyzetben, hogy a lány aki tetszik szerelmi bánatra kér tőlem tanácsot.
A nap további részét nagyjából a szobámban töltöttük beszélgetéssel. Nagyon sok mindent megtudtam róla, és Ő is rólam.
Elmesélte élete nagy részét onnantól kezdve, hogy amikor még kis gyerek volt, hogyan borult fel egy pótkerekes biciklivel, egészen addig amíg nem találkozott velem.
A pótkerekes rész még most is böki a csőrömet. Hogy lehet olyannal felborulni?!- gondolkoztam
-Figyi Vivi! Egyetlen egy dologra vagyok még kíváncsi. - kezdtem
-Na, hadd halljam!- vágott közbe
-Szóval- tartottam egy drámai szünetet- Hogyan lehet egy pótkerekes biciklivel felborulni?- nyögtem ki hatalmas kérdésemet
-Ennyi?!- röhögött -Azt hittem valami komoly dolog!
-Ez igenis komoly! Meséld csak el!- szólítottam fel
-Legyen, ahogy akarod!- egyeztem bele -De ne nagyon röhögj ki.
-Okés.
-Tehát..még csak akkor kezdtem biciklizni. Az nap volt az első 'órám'- mutatta az idézőjelet a kezével- A szüleim ott mentek mellettem szinte végig. És itt a szintén van a hangsúly! Ugyanis az történt, hogy úgy éreztem, hogy már nagyon profi vagyok és ezért gyorsítottam. Olyan gyorsan tekertem, hogy lehagytam őket. Ők meg csak kiabáltak, hogy álljak meg, mert neki megyek a kerítésnek. Nem tudtam, hogy melyik a fék. Ezt ordítottam vissza nekik. Ekkor hátrapillantottam és azt láttam, hogy hadonászva mutogatják, hogy a fekete kis kar elől. Kettő is volt. Egy jobb oldalt, a másik pedig bal oldalt. Nem tudtam melyik kell, így hirtelen felindulásból találomra meghúztam az egyiket, az volt az első kerék fékje. Most már tudom! Szóval, hirtelen megrántottam és az első kerék, és csak az első megállt a forgásba, így a bicikli hátulja felemelkedett és az első keréken álltam. Nagyon ijesztő volt ám!- fojtottam vissza a röhögést -Hátra néztem a felém rohanó szüleimre, de így kiestem az egyensúlyomból és jobbra dőltem. Az volt a baj, hogy nem csak én. A bicikli is! Tehát így lehet, a legkönnyebben felborulni pótkerékkel.
Ránéztem Harryre, nem láttam mást csak a vörös fejét.
-Harry jól vagy?- kérdeztem rémülten
Nem válaszolt, de nem bírta tovább. Hatalmas röhögés tört ki rajta. Az egész teste rázkódott tőle, majd lassan a földre csúszott. Hasát fogva nevetett tovább, amitől én hatalmas röhögőgörcsöt kaptam. Ott fetrengtünk a földön összegörnyedve. A könnyünk is kicsordult.
Ez volt a nap fénypontja. Végre felszabadultan nevethettem. Nagyon jól esett, bár holnapra szerintem elég nagy izomláz lesz a hasamban.
Úgy egy negyedóra múlva, mikor lenyugodtunk, el akartam köszönni Harrytől, mondva, hogy megyek, de valami azt súgta, hogy maradjak még. Hisz olyan jó a társaságában lenne, megnevettet még akkor is amikor nagyon ramaty állapotban vagyok.
Belülről fakadt egy érzés, majd lassan a felszínre tört. Erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam. Egyik felem azt súgta, hogy hajrá, a másik meg azt, hogy meg ne próbáljam. Nem tudtam ellenállni az érzésnek. Lassan, érzékien megnyaltam alsó ajkamat, majd a szemébe néztem. Úgy látszott, mintha Ő is éppen magában vívódna, hogy meg tegye-e, vagy ne. Lenéztem puha, csábító szájára, majd vissza a szemébe. Ő is hol a szemebe nézett, hol a számra. Mikor kérdőn a rám nézett én is pislogtam egyet, hogy igen, én is szeretném. Vette a jelzést. Lassan közeledett felém, csak pár centi, majd csak pár milliméter volt köztünk. Már éreztem forró leheletét. És akkor ajkát az enyémre tapasztotta. Eleinte finoman, majd egyre szenvedélyesebben csókolt. Éreztem izgatott lélegzetvételét. Karjait derekam köré fonta, éreztem, hogy remegnek az ujjai. Bele mosolyogtam a csókunkba. Lágyan beletúrtam a hajába. Isteni érzés volt.
Mikor 'dolgunk' közepe felé járhattunk, hirtelen egy villanást láttam, aztán pár másodpercig semmit. Nem tudtam mi az, de Harry észrevette, hogy valami nincsen rendben. Elengedett, majd felém fordult. Az ablakkal már háttal álltam, így nem láthattam amit Harry. Arcáról lefagyott a mosoly.
Nagyon örülnék a véleményeknek, és ha feliratkoznátok rendszeres olvasónak!!;) ♥
Vivi xx
Ezt már végképp nem értettem. Pár perce mondta a szemembe, hogy még csak nem is tetszem neki, most meg könnyes szemmel rohan hozzám, hogy csókoljam meg. Teljes zűrzavar volt a fejemben.
Valószínűleg lemaradtam valamiről, ami megviselte őt, de mi lehet az? És mért pont hozzám jön? Az épületben van még pár fiú.- gondoltam zavartan
-H-hogy micsoda?!- szólaltam meg végül
-Jól hallottad! Én kérlek rá, hogy csókolj meg!- emelte ki az én szót.
-Figyelj! Én nem tudom, hogy mi történt veled, de az a valami úgy látom megviselt, nem lenne helyes ezt tenni.- érveltem
-Persze! Mert neked mindig minden helyes amit teszel! Te sosem hibázol!- kelt ki magából- Ja persze! Mert te vagy Mr. Tökély..A nagy Harry Styles. -mondta sértő hangnemben.
-Hogy képzeled, hogy így beszélsz velem?! Lehet, hogy én vagyok Harry Styles, de nem vagyok tökéletes, de legalább igyekszem jól cselekedni! És ne rajtam vezesd le a feszültséged! Úgy látszik csak erre vagyok jó! A szerelmem nem kell, csak azért kellek, hogy ha valami baj van, akkor legyen kivel ordibálni. Ebből nem kérek köszönöm! Ott az ajtó, hasznosítsd!- ordítottam vissza dühösen
Nagyon rosszul esett amit mondott.
-Bocsánat. Igazad van! Nem akartalak megbántani, de most nagyon ideges vagyok. Tényleg nem rajtad kellene levezetnem ezt az egészet. Sajnálom!- mondta megbánóan
-Nem! Te ne haragudj! Látszik rajtad, hogy nem vagy valami jó állapotban, én csak rontottam a helyzeten! Megértem, hogy nem kellek neked. Csak érzéktelen bunkó vagyok.- mondtam őszinte megbánással a hangomban
-Mi? Dehogyis! Nehogy azt hidd! Te egy nagyon jó ember vagy! Ezért is szerettelek meg ilyen rövid idő alatt.
Remény csillant fel a szememben. Ezt gondolom Ő is észrevette.
-De csak mint barátot!- folytatta lehajtott fejjel.
-Oh..értem.
Csak egy sajnálkozó mosollyal válaszolt erre.
-Egyébként mért sírtál? Mi volt ez az egész?- érdeklődtemt kíváncsian
-Ahh..hosszú történet és nem akarlak untatni.
-Te sose!- biztosítottam -Kíváncsi vagyok rá! Hallgatlak!
-Hát..rendben!-mosolygott
Elmesélte mi történt vele pár perccel ezelőtt. Megértem, hogy megviselte, rajtam mégis valamiért egy kicsi jó érzés futott végig. Tényleg érzéktelen vagyok.- jutott eszembe
A nagyobbik részem viszont sajnálta Őt. Tudtam, hogyha az a fiú miatt sír, akkor tényleg szereti. Meg akartam vigasztalni ,de még sosem voltam ilyen helyzetben.
Olyan helyzetben, hogy a lány aki tetszik szerelmi bánatra kér tőlem tanácsot.
A nap további részét nagyjából a szobámban töltöttük beszélgetéssel. Nagyon sok mindent megtudtam róla, és Ő is rólam.
Elmesélte élete nagy részét onnantól kezdve, hogy amikor még kis gyerek volt, hogyan borult fel egy pótkerekes biciklivel, egészen addig amíg nem találkozott velem.
A pótkerekes rész még most is böki a csőrömet. Hogy lehet olyannal felborulni?!- gondolkoztam
-Figyi Vivi! Egyetlen egy dologra vagyok még kíváncsi. - kezdtem
-Na, hadd halljam!- vágott közbe
-Szóval- tartottam egy drámai szünetet- Hogyan lehet egy pótkerekes biciklivel felborulni?- nyögtem ki hatalmas kérdésemet
-Ennyi?!- röhögött -Azt hittem valami komoly dolog!
-Ez igenis komoly! Meséld csak el!- szólítottam fel
*Vivi*
-Legyen, ahogy akarod!- egyeztem bele -De ne nagyon röhögj ki.
-Okés.
-Tehát..még csak akkor kezdtem biciklizni. Az nap volt az első 'órám'- mutatta az idézőjelet a kezével- A szüleim ott mentek mellettem szinte végig. És itt a szintén van a hangsúly! Ugyanis az történt, hogy úgy éreztem, hogy már nagyon profi vagyok és ezért gyorsítottam. Olyan gyorsan tekertem, hogy lehagytam őket. Ők meg csak kiabáltak, hogy álljak meg, mert neki megyek a kerítésnek. Nem tudtam, hogy melyik a fék. Ezt ordítottam vissza nekik. Ekkor hátrapillantottam és azt láttam, hogy hadonászva mutogatják, hogy a fekete kis kar elől. Kettő is volt. Egy jobb oldalt, a másik pedig bal oldalt. Nem tudtam melyik kell, így hirtelen felindulásból találomra meghúztam az egyiket, az volt az első kerék fékje. Most már tudom! Szóval, hirtelen megrántottam és az első kerék, és csak az első megállt a forgásba, így a bicikli hátulja felemelkedett és az első keréken álltam. Nagyon ijesztő volt ám!- fojtottam vissza a röhögést -Hátra néztem a felém rohanó szüleimre, de így kiestem az egyensúlyomból és jobbra dőltem. Az volt a baj, hogy nem csak én. A bicikli is! Tehát így lehet, a legkönnyebben felborulni pótkerékkel.
Ránéztem Harryre, nem láttam mást csak a vörös fejét.
-Harry jól vagy?- kérdeztem rémülten
Nem válaszolt, de nem bírta tovább. Hatalmas röhögés tört ki rajta. Az egész teste rázkódott tőle, majd lassan a földre csúszott. Hasát fogva nevetett tovább, amitől én hatalmas röhögőgörcsöt kaptam. Ott fetrengtünk a földön összegörnyedve. A könnyünk is kicsordult.
Ez volt a nap fénypontja. Végre felszabadultan nevethettem. Nagyon jól esett, bár holnapra szerintem elég nagy izomláz lesz a hasamban.
Úgy egy negyedóra múlva, mikor lenyugodtunk, el akartam köszönni Harrytől, mondva, hogy megyek, de valami azt súgta, hogy maradjak még. Hisz olyan jó a társaságában lenne, megnevettet még akkor is amikor nagyon ramaty állapotban vagyok.
Belülről fakadt egy érzés, majd lassan a felszínre tört. Erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam. Egyik felem azt súgta, hogy hajrá, a másik meg azt, hogy meg ne próbáljam. Nem tudtam ellenállni az érzésnek. Lassan, érzékien megnyaltam alsó ajkamat, majd a szemébe néztem. Úgy látszott, mintha Ő is éppen magában vívódna, hogy meg tegye-e, vagy ne. Lenéztem puha, csábító szájára, majd vissza a szemébe. Ő is hol a szemebe nézett, hol a számra. Mikor kérdőn a rám nézett én is pislogtam egyet, hogy igen, én is szeretném. Vette a jelzést. Lassan közeledett felém, csak pár centi, majd csak pár milliméter volt köztünk. Már éreztem forró leheletét. És akkor ajkát az enyémre tapasztotta. Eleinte finoman, majd egyre szenvedélyesebben csókolt. Éreztem izgatott lélegzetvételét. Karjait derekam köré fonta, éreztem, hogy remegnek az ujjai. Bele mosolyogtam a csókunkba. Lágyan beletúrtam a hajába. Isteni érzés volt.
Mikor 'dolgunk' közepe felé járhattunk, hirtelen egy villanást láttam, aztán pár másodpercig semmit. Nem tudtam mi az, de Harry észrevette, hogy valami nincsen rendben. Elengedett, majd felém fordult. Az ablakkal már háttal álltam, így nem láthattam amit Harry. Arcáról lefagyott a mosoly.
Nagyon örülnék a véleményeknek, és ha feliratkoznátok rendszeres olvasónak!!;) ♥
Vivi xx
2012. augusztus 30., csütörtök
7. Az őszinteség néha fáj
Helló Mindenki!
Nagyon köszönöm a komikat, meg mindent!
Nem kérek mást, csak, hogy írjatok véleményeket. Az sem lenne probléma, ha hirdetnétek, pár helyen (twitteren, facebookon, az ismerőseiteknek) a blogot.
Ez kicsit talán érzelem dúsabb rész lesz. Remélem tetszik majd!
Jó olvasást!
Love Vivi xx :)
7. Fejezet
Az őszinteség néha fáj
Reggel kellemes meglepetés fogadott. Harry ébresztgetett egy csésze teával, miközben a hajamat simogatta. Kellemes ébredés!- gondoltam
-Jó reggelt!- nyöszörögtem fáradtan.
- Neked is! Én még nem akartalak felkelteni, de Vivus ragaszkodott hozzá, hogy kelj fel, mert ha Ő jön ide, annak nem lesz jó vége.
-Jó reggelt mindenkinek! Ki az ágyból!- rohant be a szobába Vivus egy pohár hideg vízzel. - Ó..már felkeltél. A fenébe! Nem baj, nem hagyhatom, hogy kárba vesszen a drága víz!- ezzel odajött és a nyakamba borította az egészet ártatlan fejjel. - Ezt többek között azért kapod, hogy nem az enyém lett az a szoba!- viharzott ki.
-Milyen szoba?- kérdezte alvótársam.
-Semmi, nem lényeg.- legyintettem
-Okés, de most szerintem gyere le és reggelizzünk.- tanácsolta
A reggeli is nagy meglepetés volt. Gondoltam én odaégetett pirítósra, meg mindenféle elrontott ételre, de nem az volt.
Az egész asztal tele volt rakva finomabbnál finomabb ételekkel. Rántotta, tükörtojás, palacsinta, gyümölcsök...és mi egyéb. De persze a répa sem hiányzott.
-Hú..tele vagyok. Sosem ettem még ennyit reggelire.- mondtam mikor végezem
-Ennyit? Akkor egyébként mennyit eszel? Egy negyed répát?- háborodott fel a répakirály.
-Dehogyis! A te kis répáidnak nem tudnék ártani.- bizonygattam
-Szerencséd!
Az étkezés után felmentem a szobába, mondva, hogy felöltözök. A lépcsőn felfelé persze rájöttem, hogy nincs itt semmi ruhám.
-Vivus! Mit vegyünk fel? Semmi női ruha nincs itt. Leszámítva a pizsit, de abban meg ki nem megyek az utcára.- kiáltottam vissza
-Nem tudom, a tegnapi ruhák sem jók. Csurom víz még most is az egész.
-Akkor maradnak a férfi pólók.
-Okés!
Felmentem az átmeneti szobámba, magyarul Harryébe.
-Bejöhetek?- hallatszott kintről egy hang, kopogás után.
-Nem! Ki vagy tiltva a szobádból!- mondtam -Persze, hogy bejöhetsz!
A fiú belépett az ajtón, majd becsukta azt.
-Beszélnünk kéne.- mondta kicsit zavarban
-Jó. Miről szeretnél csevegni?- érdeklődtem felhőtlenül
-Ez elég bonyolult, tudod. Még csak tegnap előtt találkoztunk, de...- pirult el kissé.
Jajj, csak azt ne!- gondoltam megijedve
Jajj, csak azt ne!- gondoltam megijedve
-Szóval azt hiszem, hogy...Megtetszettél nekem.- mondta a földre nézve
Sosem gondoltam, hogy Harry ilyen helyzetekben zavarba tud jönni. Azt hittem, hogy lazán nyomja, de nem.
-Te mit gondolsz erről?- nézett immár rám, kissé zavartan
-Én... nem is tudom. Tudod otthon van egy fiú, aki...szóval érted.- mondtam úgy, hogy lehetőleg ne okozzak neki nagy fájdalmat.
-Tehát nem érzel semmit sem irántam?- érdeklődött
Fájt kimondani, mert mindig is erre a pillanatra vártam, mióta megismertem a bandát, a zenéjüket és ő magukat. Mindig erről álmodtam, hogy hogyan fogunk szerelembe esni, de ez most a legrosszabbkor jött. Szerettem őt, persze, de nem úgy mint Márkot. Harry iránt talán csak rajongást érzek, de nem szerelemet. És azt hiszem, bármennyire is csábító lenne most igent mondani, nem lenne helyes. Persze tetszett, de az most nem elég.
-Nem!- mondtam határozottan.
Azért így, mert különben én magam is elbizonytalanodnék.
Pár napja volt még csak, hogy szerelmet vallottunk egymásnak Márkkal, sőt, majdnem meg is csókolt. És én még mindig szeretem, attól függetlenül, hogy hazudott.
-Nem.- mondta utánam teli fájdalommal a hangjában.
-Nem.- suttogtam
Odasétált az ablakhoz, majd félre húzta a függönyt. Az üvegen megcsillant az arca, így láthattam azt. Egy-két könnycsepp gördült végig az arcán. Ő csak az utcát bámulta, az embereket, a boldog párokat.
Ha ennyire megviselte, biztos, hogy nem csak hirtelen felindulás lehet.
Vívtam magammal, hogy odamenjek-e hozzá, vigasztaljam meg, vagy inkább hagyjam magára.
A második lehetőség győzött.
Amilyen halkan csak lehet kinyitottam az ajtót. Vissza fordultam, miközben csuktam be azt, és még láttam ahogy megfordul. Szemei könnyben úsztak, de nem szólt semmit. Csak nézte ahogy lassan becsukom az ajtót és magára hagyom.
-Beszélnünk kell!- léptem be Niall szobájába, ugyanis ott volt a barátnőm.
-Most nem érek rá. Fontos dolgom van.- kacsintott, miközben Niall hátat fordított neki, hogy rám nézzen.
-Akkor..semmi.- indultam ki.
-Várj csak!- szólt utánam. -Niall.- nézett rá kedvesen.- Kifelé a szobából!- parancsolt a fiúra
-Milyen világ lesz itt, ha a nők átveszik a hatalmat.- jajgatott -A férfiakat még a saját szobájukból is elzavarják.
-Mutass egyet!- tanácsolta neki Vivus
-Ez gonosz volt!- nézett vissza
Vivus csak ártatlanul megrántotta a vállát egy mosoly kíséretében. -Ja, és csukd be magad után az ajtót, nem barlangban lakunk!
-Elnézést felség!- vigyorgott a fiú, majd végre eltűnt a szobából.
-Szóval, mi a helyzet? Látom rajtad, hogy valami bánt. Csak nem Harry?- kérdezte megértően
-Ő éppen nem bánt, sőt. Inkább én bántom őt.- feleltem
-Micsoda?- kérdezte értetlen fejjel.
-Ott voltunk a szobájába, és azt mondta, hogy tetszem neki.- hadartam el gyorsan
-De hisz ez csodálatos! Mindig is erről álmodoztál.- mondta megörülve
-Nem! Nem az!- kiáltottam rá mérgesen -Te ezt nem érted!
-Akkor magyarázd el! Hátha akkor világos lesz!
-Használd kicsit a fejed? Vagy csak dísznek van ott?!- rivalltam rá. -Bocsi, nem akartam kiabálni, csak most kicsit ideges vagyok.- vettem nagy levegőt. -Szóval, lehet, hogy mindig is erről álmodtam, de az utóbbi időben, már nem..érted?- utaltam Márkra.
-Oh..Én hülye. Hát persze. Mostanában már nem Harryről áradoztál, hanem Róla.- gyúlt ki a fény barátnőm agyában. -Ugye nem azt akarod mondani, hogy... azt felelted rá, hogy nem??
-De, azt! Nemet mondtam neki. És nem tudom, hogy mit csináljak. Sír!
-Sír?! Akkor biztos, nem csak úgy mondta.
-Tudom, ez itt a gond. Én nem akartam neki fájdalmat okozni.
-Egy pillanat, csörgök, de nem veszem fel, nyugi.- mondta -Vaagy..Mégis!
A beszélgetést én is hallgattam.
-Szia Márk! Mizus veled? Mért nem Vivit hívod?- ekkor kihangosította
-Erről akarok veled pont beszélni. Baromi nagy hülyeséget csináltam!
-Na mégis mit?
-Szóval...Várj, ugye most nincs ott?
Barátnőm rám nézett én meg csak hevesen ráztam a fejemet.
-Nincs!- vágta rá. Talán túl gyorsan. Nem baj.
-Hazudtam neki, mikor azt mondtam, hogy nyaralni megyünk.
-De miért? Egyáltalán, ezt hogy képzelted?!
-Hosszú történet, de nem jött össze a tervem sem, úgyhogy ezt majd később megbeszéljük. Ez még a kisebbik baj.
-Az kisebb, hogy hazudtál? Kezdjek megijedni?
-Talán igen. Tudod van az a lány, Petra.
-Persze, hogy tudom. Egész évben minket csesztet. Nagyon ránk van kattanva.
-Igen, szóval az történt, hogy valami indokkal elhívott valahová, és megcsókoltam.
Eddig halottam. Könnyezve rohantam ki a szobából. Még hallottam, hogy barátnőm felháborodva kiabál vele, de már nem érdekelt. Egyenesen Harry szobájába rohantam. Ő már nem sírt, de még mindig pirosak voltak a szemei.
-Harry! Kérlek ne kérdezz semmit...csak csókolj meg!- mondtam szomorúan, de mégis határozottan.
Sosem gondoltam, hogy Harry ilyen helyzetekben zavarba tud jönni. Azt hittem, hogy lazán nyomja, de nem.
-Te mit gondolsz erről?- nézett immár rám, kissé zavartan
-Én... nem is tudom. Tudod otthon van egy fiú, aki...szóval érted.- mondtam úgy, hogy lehetőleg ne okozzak neki nagy fájdalmat.
-Tehát nem érzel semmit sem irántam?- érdeklődött
Fájt kimondani, mert mindig is erre a pillanatra vártam, mióta megismertem a bandát, a zenéjüket és ő magukat. Mindig erről álmodtam, hogy hogyan fogunk szerelembe esni, de ez most a legrosszabbkor jött. Szerettem őt, persze, de nem úgy mint Márkot. Harry iránt talán csak rajongást érzek, de nem szerelemet. És azt hiszem, bármennyire is csábító lenne most igent mondani, nem lenne helyes. Persze tetszett, de az most nem elég.
-Nem!- mondtam határozottan.
Azért így, mert különben én magam is elbizonytalanodnék.
Pár napja volt még csak, hogy szerelmet vallottunk egymásnak Márkkal, sőt, majdnem meg is csókolt. És én még mindig szeretem, attól függetlenül, hogy hazudott.
-Nem.- mondta utánam teli fájdalommal a hangjában.
-Nem.- suttogtam
Odasétált az ablakhoz, majd félre húzta a függönyt. Az üvegen megcsillant az arca, így láthattam azt. Egy-két könnycsepp gördült végig az arcán. Ő csak az utcát bámulta, az embereket, a boldog párokat.
Ha ennyire megviselte, biztos, hogy nem csak hirtelen felindulás lehet.
Vívtam magammal, hogy odamenjek-e hozzá, vigasztaljam meg, vagy inkább hagyjam magára.
A második lehetőség győzött.
Amilyen halkan csak lehet kinyitottam az ajtót. Vissza fordultam, miközben csuktam be azt, és még láttam ahogy megfordul. Szemei könnyben úsztak, de nem szólt semmit. Csak nézte ahogy lassan becsukom az ajtót és magára hagyom.
-Beszélnünk kell!- léptem be Niall szobájába, ugyanis ott volt a barátnőm.
-Most nem érek rá. Fontos dolgom van.- kacsintott, miközben Niall hátat fordított neki, hogy rám nézzen.
-Akkor..semmi.- indultam ki.
-Várj csak!- szólt utánam. -Niall.- nézett rá kedvesen.- Kifelé a szobából!- parancsolt a fiúra
-Milyen világ lesz itt, ha a nők átveszik a hatalmat.- jajgatott -A férfiakat még a saját szobájukból is elzavarják.
-Mutass egyet!- tanácsolta neki Vivus
-Ez gonosz volt!- nézett vissza
Vivus csak ártatlanul megrántotta a vállát egy mosoly kíséretében. -Ja, és csukd be magad után az ajtót, nem barlangban lakunk!
-Elnézést felség!- vigyorgott a fiú, majd végre eltűnt a szobából.
-Szóval, mi a helyzet? Látom rajtad, hogy valami bánt. Csak nem Harry?- kérdezte megértően
-Ő éppen nem bánt, sőt. Inkább én bántom őt.- feleltem
-Micsoda?- kérdezte értetlen fejjel.
-Ott voltunk a szobájába, és azt mondta, hogy tetszem neki.- hadartam el gyorsan
-De hisz ez csodálatos! Mindig is erről álmodoztál.- mondta megörülve
-Nem! Nem az!- kiáltottam rá mérgesen -Te ezt nem érted!
-Akkor magyarázd el! Hátha akkor világos lesz!
-Használd kicsit a fejed? Vagy csak dísznek van ott?!- rivalltam rá. -Bocsi, nem akartam kiabálni, csak most kicsit ideges vagyok.- vettem nagy levegőt. -Szóval, lehet, hogy mindig is erről álmodtam, de az utóbbi időben, már nem..érted?- utaltam Márkra.
-Oh..Én hülye. Hát persze. Mostanában már nem Harryről áradoztál, hanem Róla.- gyúlt ki a fény barátnőm agyában. -Ugye nem azt akarod mondani, hogy... azt felelted rá, hogy nem??
-De, azt! Nemet mondtam neki. És nem tudom, hogy mit csináljak. Sír!
-Sír?! Akkor biztos, nem csak úgy mondta.
-Tudom, ez itt a gond. Én nem akartam neki fájdalmat okozni.
-Egy pillanat, csörgök, de nem veszem fel, nyugi.- mondta -Vaagy..Mégis!
A beszélgetést én is hallgattam.
-Szia Márk! Mizus veled? Mért nem Vivit hívod?- ekkor kihangosította
-Erről akarok veled pont beszélni. Baromi nagy hülyeséget csináltam!
-Na mégis mit?
-Szóval...Várj, ugye most nincs ott?
Barátnőm rám nézett én meg csak hevesen ráztam a fejemet.
-Nincs!- vágta rá. Talán túl gyorsan. Nem baj.
-Hazudtam neki, mikor azt mondtam, hogy nyaralni megyünk.
-De miért? Egyáltalán, ezt hogy képzelted?!
-Hosszú történet, de nem jött össze a tervem sem, úgyhogy ezt majd később megbeszéljük. Ez még a kisebbik baj.
-Az kisebb, hogy hazudtál? Kezdjek megijedni?
-Talán igen. Tudod van az a lány, Petra.
-Persze, hogy tudom. Egész évben minket csesztet. Nagyon ránk van kattanva.
-Igen, szóval az történt, hogy valami indokkal elhívott valahová, és megcsókoltam.
Eddig halottam. Könnyezve rohantam ki a szobából. Még hallottam, hogy barátnőm felháborodva kiabál vele, de már nem érdekelt. Egyenesen Harry szobájába rohantam. Ő már nem sírt, de még mindig pirosak voltak a szemei.
-Harry! Kérlek ne kérdezz semmit...csak csókolj meg!- mondtam szomorúan, de mégis határozottan.
Nagyon örülnék egy-két kominak is!! Vivi xx :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)