7. Az őszinteség néha fáj

Helló Mindenki!

Nagyon köszönöm a komikat, meg mindent!
Nem kérek mást, csak, hogy írjatok véleményeket. Az sem lenne probléma, ha hirdetnétek, pár helyen (twitteren, facebookon, az ismerőseiteknek) a blogot. 
Ez kicsit talán érzelem dúsabb rész lesz. Remélem tetszik majd!
Jó olvasást!
Love Vivi xx :)

7. Fejezet

Az őszinteség néha fáj

   Reggel kellemes meglepetés fogadott. Harry ébresztgetett egy csésze teával, miközben a hajamat simogatta. Kellemes ébredés!- gondoltam

   -Jó reggelt!- nyöszörögtem fáradtan. 

   - Neked is! Én még nem akartalak felkelteni, de Vivus ragaszkodott hozzá, hogy kelj fel, mert ha Ő jön ide, annak nem lesz jó vége.

   -Jó reggelt mindenkinek! Ki az ágyból!- rohant be a szobába Vivus egy pohár hideg vízzel. - Ó..már felkeltél. A fenébe! Nem baj, nem hagyhatom, hogy kárba vesszen a drága víz!- ezzel odajött és a nyakamba borította az egészet ártatlan fejjel. - Ezt többek között azért kapod, hogy nem az enyém lett az a szoba!- viharzott ki.

   -Milyen szoba?- kérdezte alvótársam.

   -Semmi, nem lényeg.- legyintettem

   -Okés, de most szerintem gyere le és reggelizzünk.- tanácsolta

A reggeli is nagy meglepetés volt. Gondoltam én odaégetett pirítósra, meg mindenféle elrontott ételre, de nem az volt. 

Az egész asztal tele volt rakva finomabbnál finomabb ételekkel. Rántotta, tükörtojás, palacsinta, gyümölcsök...és mi egyéb. De persze a répa sem hiányzott. 

   -Hú..tele vagyok. Sosem ettem még ennyit reggelire.- mondtam mikor végezem

   -Ennyit? Akkor egyébként mennyit eszel? Egy negyed répát?- háborodott fel a répakirály. 

   -Dehogyis! A te kis répáidnak nem tudnék ártani.- bizonygattam

   -Szerencséd!

   

Az étkezés után felmentem a szobába, mondva, hogy felöltözök. A lépcsőn felfelé persze rájöttem, hogy nincs itt semmi ruhám. 

   -Vivus! Mit vegyünk fel? Semmi női ruha nincs itt. Leszámítva a pizsit, de abban meg ki nem megyek az utcára.- kiáltottam vissza

   -Nem tudom, a tegnapi ruhák sem jók. Csurom víz még most is az egész. 

   -Akkor maradnak a férfi pólók. 

   -Okés!

Felmentem az átmeneti szobámba, magyarul Harryébe. 

   -Bejöhetek?- hallatszott kintről egy hang, kopogás után. 

   -Nem! Ki vagy tiltva a szobádból!- mondtam -Persze, hogy bejöhetsz!

A fiú belépett az ajtón, majd becsukta azt.

   -Beszélnünk kéne.- mondta kicsit zavarban

   -Jó. Miről szeretnél csevegni?- érdeklődtem felhőtlenül

   -Ez elég bonyolult, tudod. Még csak tegnap előtt találkoztunk, de...- pirult el kissé.
Jajj, csak azt ne!- gondoltam megijedve 

   -Szóval azt hiszem, hogy...Megtetszettél nekem.- mondta a földre nézve
Sosem gondoltam, hogy Harry ilyen helyzetekben zavarba tud jönni. Azt hittem, hogy lazán nyomja, de nem.
   -Te mit gondolsz erről?- nézett immár rám, kissé zavartan
   -Én... nem is tudom. Tudod otthon van egy fiú, aki...szóval érted.- mondtam úgy, hogy lehetőleg ne okozzak neki nagy fájdalmat.
   -Tehát nem érzel semmit sem irántam?- érdeklődött
Fájt kimondani, mert mindig is erre a pillanatra vártam, mióta megismertem a bandát, a zenéjüket és ő magukat. Mindig erről álmodtam, hogy hogyan fogunk szerelembe esni, de ez most a legrosszabbkor jött. Szerettem őt, persze, de nem úgy mint Márkot. Harry iránt talán csak rajongást érzek, de nem szerelemet. És azt hiszem, bármennyire is csábító lenne most igent mondani, nem lenne helyes. Persze tetszett, de az most nem elég.
   -Nem!- mondtam határozottan.
Azért így, mert különben én magam is elbizonytalanodnék.
Pár napja volt még csak, hogy szerelmet vallottunk egymásnak Márkkal, sőt, majdnem meg is csókolt. És én még mindig szeretem, attól függetlenül, hogy hazudott.
   -Nem.- mondta utánam teli fájdalommal a hangjában.
   -Nem.- suttogtam
Odasétált az ablakhoz, majd félre húzta a függönyt. Az üvegen megcsillant az arca, így láthattam azt. Egy-két könnycsepp gördült végig az arcán. Ő csak az utcát bámulta, az embereket, a  boldog párokat.
Ha ennyire megviselte, biztos, hogy nem csak hirtelen felindulás lehet.
Vívtam magammal, hogy odamenjek-e hozzá, vigasztaljam meg, vagy inkább hagyjam magára.
A második lehetőség győzött.
Amilyen halkan csak lehet kinyitottam az ajtót. Vissza fordultam, miközben csuktam be azt, és még láttam ahogy megfordul. Szemei könnyben úsztak, de nem szólt semmit. Csak nézte ahogy lassan becsukom az ajtót és magára hagyom.
   -Beszélnünk kell!- léptem be Niall szobájába, ugyanis ott volt a barátnőm.
   -Most nem érek rá. Fontos dolgom van.- kacsintott, miközben Niall hátat fordított neki, hogy rám nézzen.
   -Akkor..semmi.- indultam ki.
   -Várj csak!- szólt utánam. -Niall.- nézett rá kedvesen.- Kifelé a szobából!- parancsolt a fiúra
   -Milyen világ lesz itt, ha a nők átveszik a hatalmat.- jajgatott -A férfiakat még a saját szobájukból is elzavarják.
   -Mutass egyet!- tanácsolta neki Vivus
   -Ez gonosz volt!- nézett vissza
Vivus csak ártatlanul megrántotta a vállát egy mosoly kíséretében. -Ja, és csukd be magad után az ajtót, nem barlangban lakunk!
   -Elnézést felség!- vigyorgott a fiú, majd végre eltűnt a szobából.
   -Szóval, mi a helyzet? Látom rajtad, hogy valami bánt. Csak nem Harry?- kérdezte megértően
   -Ő éppen nem bánt, sőt. Inkább én bántom őt.- feleltem
   -Micsoda?- kérdezte értetlen fejjel.
   -Ott voltunk a szobájába, és azt mondta, hogy tetszem neki.- hadartam el gyorsan
   -De hisz ez csodálatos! Mindig is erről álmodoztál.- mondta megörülve
   -Nem! Nem az!- kiáltottam rá mérgesen -Te ezt nem érted!
   -Akkor magyarázd el! Hátha akkor világos lesz!
   -Használd kicsit a fejed? Vagy csak dísznek van ott?!- rivalltam rá. -Bocsi, nem akartam kiabálni, csak most kicsit ideges vagyok.- vettem nagy levegőt. -Szóval, lehet, hogy mindig is erről álmodtam, de az utóbbi időben, már nem..érted?- utaltam Márkra.
   -Oh..Én hülye. Hát persze. Mostanában már nem Harryről áradoztál, hanem Róla.- gyúlt ki a fény barátnőm agyában. -Ugye nem azt akarod mondani, hogy... azt felelted rá, hogy nem??
   -De, azt! Nemet mondtam neki. És nem tudom, hogy mit csináljak. Sír!
   -Sír?! Akkor biztos, nem csak úgy mondta.
   -Tudom, ez itt a gond. Én nem akartam neki fájdalmat okozni.
   -Egy pillanat, csörgök, de nem veszem fel, nyugi.- mondta -Vaagy..Mégis!
A beszélgetést én is hallgattam.
   -Szia Márk! Mizus veled? Mért nem Vivit hívod?- ekkor kihangosította
   -Erről akarok veled pont beszélni. Baromi nagy hülyeséget csináltam!
   -Na mégis mit? 
   -Szóval...Várj, ugye most nincs ott?
Barátnőm rám nézett én meg csak hevesen ráztam a fejemet. 
   -Nincs!- vágta rá. Talán túl gyorsan. Nem baj. 
   -Hazudtam neki, mikor azt mondtam, hogy nyaralni megyünk. 
   -De miért? Egyáltalán, ezt hogy képzelted?!
   -Hosszú történet, de nem jött össze a tervem sem, úgyhogy ezt majd később megbeszéljük. Ez még a kisebbik baj. 
   -Az kisebb, hogy hazudtál? Kezdjek megijedni?
   -Talán igen. Tudod van az a lány, Petra.
   -Persze, hogy tudom. Egész évben minket csesztet. Nagyon ránk van kattanva. 
   -Igen, szóval az történt, hogy valami indokkal elhívott valahová, és megcsókoltam. 
Eddig halottam. Könnyezve rohantam ki a szobából. Még hallottam, hogy barátnőm felháborodva kiabál vele, de már nem érdekelt. Egyenesen Harry szobájába rohantam. Ő már nem sírt, de még mindig pirosak voltak a szemei.
   -Harry! Kérlek ne kérdezz semmit...csak csókolj meg!- mondtam szomorúan, de mégis határozottan.

Nagyon örülnék egy-két kominak is!! Vivi xx :)