2. Érzéki búcsúnak indult...

Sziasztok!

Meg is hoztam a második részt!
El sem hiszem, hogy átléptük a 100 látogatót. Tudom, hogy ez kicsit kevésnek tűnik, de még csak most kezdtem és sokat jelent, hogy máris ennyien néztétek. Köszönöm!
Jó olvasást! 
Love: Vivi xx :)

2. Fejezet

Érzéki búcsúnak indult...

    Lassan közeledett felém, már csak pár centi volt köztünk, mikor az este lágy, nyugtató csöndjébe belehasított az a jól ismert dallam, aminek más esetben mindig örülnék és ugrálva énekelném a szövegét. De most a legrosszabbkor szólalt meg a What Makes You Beautiful, a csengőhangom. 

Vivus hívott, de hogy mit akart azt nem tudtam meg, mert úgy gondoltam, hogy habár a pillanatot nem lehetett volna jobban elrontani, azért még sem javítana a helyzeten ha neki állnék csevegni. Úgyhogy kinyomtam, de a pillanat varázsa már eltűnt, szóval inkább csak jó szorosan megöleltem Márkot.

   -Hiányozni fogsz!- Jelentettem ki olyan őszintén ahogyan csak bírtam és attól féltem, hogy a könnyeim hamarosan patakokban fognak folyni. 

   -Te is nagyon!- húzott még közelebb magához. 

Lassan már levegőt sem kaptam, de kit érdekel ez olyankor amikor pont az a személy okozza a fulladást akit a legjobban szeret?!-gondoltam

   -Akkor...Itt az idő, hogy tényleg elbúcsúzzunk.- mondtam kissé szorongva.

   -Igen.- értett velem egyet, de láttam rajta, hogy őt is megviseli ez a hirtelen jött szeretlek a búcsúzással  egybe véve. -Szeretlek -súgta a fülembe kissé zavartan, de mégis határozottan mikor újra magához húzott.

   -Én is szeretlek!- súgtam hasonlóan a fülébe, miközben fejemet a vállába temettem.

Lassan kibontakoztam az öleléséből, gyönyörű zöld szemeibe néztem, melyekben egyaránt láttam a boldogság és a fájdalom csillogását. Én is pont így éreztem.

Utoljára még adtam az arcára egy puszit, majd lassan eltoltam magamtól. Belül éreztem, hogy még szükségem van az ölelésére, a közelségére, de így egyre nehezebb lenne majd fel szállni a repülőre. 

Beléptem az ajtón és mikor becsuktam azt, a hátamat a hideg fának döntöttem és a könnyeimmel nem tudtam tovább küzdeni. Előtörtek, de nem is igyekeztem őket visszafogni. Gyorsan felrohantam a szobámba és tárcsáztam Vivust. Ő az egyetlen aki most segíteni tud.

   -Na sziiaa! Milyen volt a randi?? Amúgy mért nem vetted fel a telefont?!- érdeklődött a barátnőm vidáman, mit sem sejtve az egészről.

   -Szia!- szipogtam bele a telefonba. 

   -Úristen! Te sírsz? Mi történt?!- kérdezte kissé ijedten.

   -Várj egy kicsit! Mindjárt vissza hívlak!- mondtam 

   -Anyaaaa!! Itt aludhat ma a Vivus?- kiáltottam le az emeletről.

   -Öm..Persze, végül is már vége van a sulinak.- adta meg az engedélyt

   -Köszi.- mondtam hálával a hangomban

Negyedóra sem kellett, de a Vivus már ott ült az ágyamon és éppen faggatott.

   -Szóval mi is történt?- kérdezte kíváncsian

   -Tehát..itt álltunk az ajtó előtt és amikor beléptem volna visszahúzott. Azt mondta, hogy még szeretne mondani valamit. De az a valami nem más volt- itt megszüntettem a padló bámulását és a barátnőmre néztem -, mint az, hogy szeret. Ekkor pedig majdnem megcsókolt, de te és a fene jó időzítésed közbe vágott. 

   -Jajj, én tényleg nagyon sajnálom. Ha tudom akkor n...

   -Nyugi. Eleinte haragudtam, de aztán rájöttem, hogy ha megtörténik akkor sokkal nehezebb lenne itt hagynom Őt. Szóval...köszönöm. 

Vivus erre a kijelentésre nem tudott mit mondani, csak nagyokat pislogott, amitől még ilyen hangulatban is egy halvány mosoly kúszott az arcomra. Nem hiába Ő a legjobb barátnőm. Még ilyen helyzetben is tud egy kis boldogságot hozni a házhoz.- elmélkedtem ma már másodszor. 

Az este további része gyorsan eltelt. Egy igazi csajos estét tartottunk. Beraktunk egy horror filmet, hozzá kukoricát pattogtattunk. A filmből nem sok lett, mert a negyedénél arra jutottunk, hogy ez nekünk túl ijesztő, így inkább egy vígjátékkal folytattuk. A kukorica sem maradt sokáig a tálban, mert szokásunkhoz híven el kezdtük feldobálni, hogy a szánkkal kaphassuk el. Mondhatom. Azt hiszem lesz némi takarítani valóm holnap. A film után körmöt festettünk meg egy csomó csajos dolgot csináltunk. Olyan hajnali egy-kettő körül dőltünk be az ágyba. 

Reggel (már ha a 11 óra reggelnek mondható ) fejfájásra ébredtem. Vivus ekkorra már eltűnt a szobából. Lassan levánszorogtam a konyhába, ahol isteni kávé illat terjengett. Pont erre van szükségem!

   -Jó reggelt!- köszöntem a kávézó barátnőmnek és anyának. - Én is kérek egy csészével!

   -Tessék!- adott egy adagot -Nincs is jobb egy reggeli kávénál.- áradozott Vivus. 

   -Áúú..ez forró!- kiáltottam és közben próbáltam a nyelvemet lehűteni. 

   -Ez is csak te lehetsz!- röhögött anya. -De a csészén nem érezted, hogy forró?!

   -Jólvanna! Reggel van még.

      

Reggeli után neki álltam csomagolni, ezért Vivus is haza ment, hogy ő is pakolni kezdjen. Több mint egy óráig válogattam a ruháimat ( végtére is nem mindegy, hogy miben mászkálok London utcáin ), de még így sem vagyok megelégedve teljesen a munkámmal. Végül is úgy döntöttem, hogy majd ott beszerzek pár ruhát. 

Mire delet ütött az óra már készen is voltam. Csak 5 bőrönd lett. 

Nem is olyan sok. Áhh dehogy...- legyintettem

Fél 3-kor találkoztam a Vivussal a parkban, mert még pár napja megbeszéltük, hogy teszünk egy utolsó, afféle elbúcsúzó kört a városban. 

Beültünk egy cukrászdába. Éppen kihozták az isteni csokis sütijeinket, mikor valamin, helyesebben valakin megakadt a szemem. Márk volt! Hazudott! Ott ült egy lánnyal és amint láttam nagyon jól elvoltak. Nem bírtam tovább...Egy-két könnycsepp legördült az arcomon, amiket nem bírtam elég gyorsan letörölni, hogy a barátnőm ne vegye őket észre...

   -Hé, jól vagy?! Mi a baj?- kérdezte ijedten

   -Márk!- válaszoltam tömören -Hazudott!

   -Hogy mi??- nézett rám meglepetten.

   -Csak nézz hátra és megérted!

Vivus hátranézett és kikerekedett szemekkel fordult vissza felém.

   -Ez nem lehet igaz. Biztos valamit félreértettél! 

   -Mit lehet azon félre érteni, hogy holnap reggel utazik a családjával nyaralni?!- vontam kérdőre.

   -Jó, csak egy tipp volt..hátha. Mindjárt kiderül!- állt volna fel az asztaltól

   -Nehogy oda menj! Inkább csak menjünk innen...nem kell még több dráma.- indultam el a kijárat felé.

Vivus gyorsan lecsapta az asztalra a pénzt és utánam sietett.

   -Figyi. Biztos csak valami félreértés. Hidd el! Ahogy meséltél róla, ezt nem tudnám kinézni belőle!

   -Eddig én sem bírtam volna. De neked legyen igazad.- ezzel felvettem azt az arcomat ami azt mutatja a külvilágnak, hogy semmi sem érdekel és hogy nekem jó így. De belül nagyon fájt. Valami talán végleg összetört bennem.

Olvassatok és komizzatok!;)

Love: Vivi xx :) ♥