16. Mégis mi történt?

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam részt...De végre megérkezett ez is!:)

Közeledünk a 2300 látogatóhoz...Húú! Köszönöm szépen!

Jó olvasást!

Vivi xx

16.  Fejezet

Mégis mi történt?

*Márk*

   -Akkor így rendben vagyunk?- kérdeztem a jegyeladásnál lévő nőt. 

   -Igen!- mondta kedves mosollyal. 

   -Köszönöm és viszlát!- mondtam majd visszaindultam. 

Menet közben sikításokat hallottam, mire automatikusan gyorsítottam lépteimen. Már szinte rohantam, amikor a nő utánam szólt. 

   -Elnézést fiatalember!- kiáltotta -Visszatudna jönni egy pillanatra?

Megtorpantam, kicsit hezitáltam, majd visszamentem. 

   -Igen?- kérdeztem kicsit idegesen

   -Elnézést, de elfelejtettem a gépbe bevinni ezt a kódot!- mutatott a jegyeken egy-egy számsorra

   -Rendben..Akkor vigye be, de kérem siessen!- erőltettem mosolyt az arcomra

Néztem egy ideig, ahogyan pötyög a billentyűzeten, majd halk puffanásokat halottam a nagy terem felől. 

Nem tudtam, hogy mi lehet, ezért az idegesség, a pánik kezdett eluralkodni rajtam. 

   -Kész is!- nézett föl a lapokból.- Még egyszer szeretnék elnézést kérni..Tudja, még csak most jöttem ide és még nem nagyon volt időm betanulni ezt a dolgot.- kezdte mesélni

   -Köszönöm!- néztem rá, majd elsiettem. 

Miközben rohantam arra, éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendben. Mindenki velem szembe futott, lökdösődtek. Olyan volt, mintha menekülnének valami elől. Nem tudtam hova rakni. 

A terembe érve, hatalmas káosz fogadott. Mindenfelé rohangáló, jajgató emberek. Nem láttam az okát ennek az egésznek. Első ránézésre minden rendben volt. 

A szememmel Vivit kerestem, de nem láttam sehol. Gondoltam valahova félrehúzódott,  így a tekintetem átjárta az egész termet. 

Ekkor pillantottam meg egy eszméletlen testet a földön feküdni. Odaakartam rohanni, de a lábam a földbegyökerezett. Nem bírtam megmozdítani, így csak tehetetlenül álltam ott. Erőt gyűjtöttem, majd rohanni kezdtem. Levetettem magamat mellé és ébresztgetni kezdtem. Átfordítottam a hátára, és ekkor láttam meg a tátongó sebét. Ruháját átáztatta a vér. Remegő kézzel vettem elő a telefonomat, és ügyetlenül tárcsáztam a mentőket. Elhadartam nekik az esetet, hogy itt fekszik, de nem tudom, hogy mi történt. Mondták, hogy már elindult egy mentő, ugyanis hallották, hogy lövöldözés volt a reptéren.
Nem tudom, hogy mennyi ideig tartott míg ideértek, mert én csak zokogtam és szólítgattam Őt.
   -Kérem, menjen arrébb!- mondta a mentős férfi, de én nem bírtam elmozdulni mellőle.
   -Uram! Jöjjön velem. Minden rendben lesz!- szólt hozzám kedvesen egy nő, miközben megfogta a karomat, hogy felsegítsen.
Erőt vettem magamon, felálltam.
Pár perc alatt a mentősök egy hordágyra fektették Vivit, és betolták a mentőautóba. Automatikusan ugrottam én is be mellé, majd a mentő elszáguldott velünk.

*Harry*

   -Nem tudom Louis! Olyan fura érzésem van...- mondtam legjobb barátomnak

   -Jó..ezt már mondat párszor! Hiába emészted magad, már elment! Inkább menjünk el szórakozni vagy valahova!- érvelt a mellett, hogy felejtsem el végre Vivit. 

   -Niall! Gyere egy kicsit!- kiáltottam
   -Pillanat!- mondta teli szájjal a konyhából -Itt is vagyok! Miben segíthetek uram?- kérdezte vicces fejet vágva
   -Elmesélnéd, hogy pontosan mi történt délután?- kértem meg
   -De már elmondtam! Nem is egyszer!- háborodott fel
   -Naa.! Utoljára léci!- vettem fel bociszemeimet.
   -Legyen!- adta meg magát -Szóval. A nap folyamán Vivi és Márk nagyon jól elvoltak. Láthatóan boldogok voltak. Volt, hogy megfogták egymás kezét, de más nem volt. Aztán a Viviék kimentek, addig én Márkkal maradtam. Beszélgettünk, próbáltam úgy kérdezgetni, hogy kiderüljön, hogy mi van köztük ,de semmit sem mondott. Felkaptam a vizet, és veszekedtünk. Visszaértek a lányok és haza jöttünk.- hadarta el monoton hangon
   -Köszönöm!- bólintottam
Biztos voltam benne, hogy van köztük valami, de próbáltam bemesélni magamnak, hogy csak képzelődök. De akkor meg minek fogták volna meg egymás kezét, Márk miért nem mondott semmit, ha egyszerűen le is tagadhatta volna?! Végül arra jutottam, hogy kapcsolatuk több, mint barátság.
   -Louis! Igazad van...menjünk szórakozni!- néztem rá, mire ő csak megértően bólintott.

   -Igen?- üvöltöttem a telefonba, mert túl hangos volt a zene a szórakozóhelyen. -Mi? Nem hallom! Várj egy kicsit!- raktam le a telefont, majd kisiettem az épületből
   -Hallgatlak!- mondtam miután visszahívtam Niallt.
   -Nagy gáz van!- mondta. Hangjából kihallatszott, hogy tiszta ideg.
   -Mi történt?- ijedtem meg
   -Nyugi! Gyertek haza...Itthon mindent elmondok!- mondta, majd lecsapta a telefont
   -Louis! Indulunk haza! Gyere már!- rángattam kifelé a tánctérről
   -Mi a baj?- állított meg és a szemembe nézett
   -Pont ez baj! Fogalmam sincs! Úgyhogy kapkodd magad!- tuszkoltam be a kocsiba

   -Mi az?- rontottam be a házba
   -Már hívtam taxit! Mindjárt indulunk!- próbálta úgy mondani, mintha minden rendben lenne, azonban látszott, hogy ő sincs a legjobb passzban.
   -Kit érdekel a taxi?! Mondjad már, hogy mi van!!- ordítottam rá
   -V-vivi..- kezdte -Mégsem mentek haza!- mondta dadogva
   -Tényleg? Akkor mi a baj?- kérdeztem
   -Az, hogyha rajtuk múlna, akkor már nem lennének itt. De...A Vivit lelőtték a reptéren!
   -Hogy mii?- szaladt fel a szemöldököm, és a hangom teljesen elváltoztatva szólalt meg.
   -Nem tudom, hogy mi történt!- kezdte kiabálva ő is. Tudtam, hogy nem nekem szól ez a hangnem.
   -Annyit tudok, hogy lövöldözés volt és..és...ennyi!
   -Úristen!- csuktam le fájdalmasan a szememet, majd meghallottuk a dudálást a ház elől.

   -Válaszoljon már, kérem!- mondtuk kissé felemelt hangon, mikor az orvos sokadik alkalomra sem mondott semmit.
   -Nincsen közvetlen életveszélyben, de komába esett. Kis időbe telhet míg felébred.- mondta unottan az orvos.
   -Köszönjük! Be lehet menni hozzá?- érdeklődtem
   -Igen. A többit kérem beszéljék meg azzal a nővérrel!- mutatott egy fiatal nőre
Összenéztünk, majd oda mentünk hozzá. Megbeszéltük a dolgokat és pár perc múlva már a kórterem felé siettünk.

   -De mégis mi történt?- sóhajtottam, mikor megpillantottam Őt tehetetlenül ott feküdni.