8. Csókok és titokzatos villanás.

Halihó mindenki!

Ez lenne a 8. rész!
Sajnálom, hogy nem nagyon látogattam ide korábban...Tudjátok az iskolakezdés, felháborított!:DD /haha/
Az oldal átlépte a 600 oldal megjelenítést!! Imádlak titeket!♥ 
Remélem kárpótolhatlak titeket ezzel a résszel!
Érdekes dolgok fognak itt történni! Szóval olvasásra fel!
Vivi xx :)

8. Fejezet

Csókok és titokzatos villanás.

*Harry*

   Nagyon megviselt a gondolat, hogy Vivi nemet mondott. Még csak nem rég ismertem meg, de azt hiszem, hogy kezdek bele szeretni. Persze ezt majd csak akkor mondhatom el biztosan, ha már ismerem. Addig nem lehet olyan igazi a szerelem, míg nem tudok róla semmit. És egyenlőre így állunk. 

Két dolgot tudok csak róla biztosan.

Az egyik az, hogy otthon vár rá egy fiú, akit mindennél jobban szeret. Elfogadom, de nagyon nem tetszik ez az egész.

A másik pedig az, hogy nem a hírnév miatt lógott velem. Ha csak az miatt lett volna, akkor nem jött volna el "Henrikkel" városnézésre. Már azelőtt is, hogy tudta kivagyok, nevetett velem, megbízott bennem. Ez nagyon jó érzés. 

Hirtelen ajtócsapódás, majd visszafogott sírás hallatszott a folyosóról. Nem mentem ki. Én is az előbb így voltam, senki sem törődött velem. Mondjuk nem tudtak róla, szóval mégis elindultam az ajtó felé. Éppen álltam volna fel, mikor kivágódott a szobaajtóm és Vivi viharzott be rajta könnyes szemmel. 

Nem értettem, hogy mi történt. Nem hittem, hogy azért sírt mert elutasított. De akkor meg mit keres itt?- cikáztak a gondolatok a fejemben

Már nyitottam volna a számat, hogy sorban feltegyem kérdéseimet, de Ő megelőzött. 

    -Harry! Kérlek ne kérdezz semmit...csak csókolj meg!- mondta szomorúsággal a hangjában, mégis a szemembe nézve.
Ezt már végképp nem értettem. Pár perce mondta a szemembe, hogy még csak nem is tetszem neki, most meg könnyes szemmel rohan hozzám, hogy csókoljam meg. Teljes zűrzavar volt a fejemben.
Valószínűleg lemaradtam valamiről, ami megviselte őt, de mi lehet az? És mért pont hozzám jön? Az épületben van még pár fiú.- gondoltam zavartan
   -H-hogy micsoda?!- szólaltam meg végül
   -Jól hallottad! Én kérlek rá, hogy csókolj meg!- emelte ki az én szót.
   -Figyelj! Én nem tudom, hogy mi történt veled, de az a valami úgy látom megviselt, nem lenne helyes ezt tenni.- érveltem
   -Persze! Mert neked mindig minden helyes amit teszel! Te sosem hibázol!- kelt ki magából- Ja persze! Mert te vagy Mr. Tökély..A nagy Harry Styles. -mondta sértő hangnemben.
   -Hogy képzeled, hogy így beszélsz velem?! Lehet, hogy én vagyok Harry Styles, de nem vagyok tökéletes, de legalább igyekszem jól cselekedni! És ne rajtam vezesd le a feszültséged! Úgy látszik csak erre vagyok jó! A szerelmem nem kell, csak azért kellek, hogy ha valami baj van, akkor legyen kivel ordibálni. Ebből nem kérek köszönöm! Ott az ajtó, hasznosítsd!- ordítottam vissza dühösen
Nagyon rosszul esett amit mondott.
   -Bocsánat. Igazad van! Nem akartalak megbántani, de most nagyon ideges vagyok. Tényleg nem rajtad kellene levezetnem ezt az egészet. Sajnálom!- mondta megbánóan
   -Nem! Te ne haragudj! Látszik rajtad, hogy nem vagy valami jó állapotban, én csak rontottam a helyzeten! Megértem, hogy nem kellek neked. Csak érzéktelen bunkó vagyok.- mondtam őszinte megbánással a hangomban
   -Mi? Dehogyis! Nehogy azt hidd! Te egy nagyon jó ember vagy! Ezért is szerettelek meg ilyen rövid idő alatt.
Remény csillant fel a szememben. Ezt gondolom Ő is észrevette.
   -De csak mint barátot!- folytatta lehajtott fejjel.
   -Oh..értem.
Csak egy sajnálkozó mosollyal válaszolt erre.
    -Egyébként mért sírtál? Mi volt ez az egész?- érdeklődtemt kíváncsian
    -Ahh..hosszú történet és nem akarlak untatni.
    -Te sose!- biztosítottam -Kíváncsi vagyok rá! Hallgatlak!
    -Hát..rendben!-mosolygott
Elmesélte mi történt vele pár perccel ezelőtt. Megértem, hogy megviselte, rajtam mégis valamiért egy kicsi jó érzés futott végig. Tényleg érzéktelen vagyok.- jutott eszembe
A nagyobbik részem viszont sajnálta Őt. Tudtam, hogyha az a fiú miatt sír, akkor tényleg szereti. Meg akartam vigasztalni ,de még sosem voltam ilyen helyzetben.
Olyan helyzetben, hogy a lány aki tetszik szerelmi bánatra kér tőlem tanácsot.

A nap további részét nagyjából a szobámban töltöttük beszélgetéssel. Nagyon sok mindent megtudtam róla, és Ő is rólam.
Elmesélte élete nagy részét onnantól kezdve, hogy amikor még kis gyerek volt, hogyan borult fel egy pótkerekes biciklivel, egészen addig amíg nem találkozott velem.
A pótkerekes rész még most is böki a csőrömet. Hogy lehet olyannal felborulni?!- gondolkoztam
   -Figyi Vivi! Egyetlen egy dologra vagyok még kíváncsi. - kezdtem
   -Na, hadd halljam!- vágott közbe
   -Szóval- tartottam egy drámai szünetet- Hogyan lehet egy pótkerekes biciklivel felborulni?- nyögtem ki hatalmas kérdésemet
   -Ennyi?!- röhögött -Azt hittem valami komoly dolog!
   -Ez igenis komoly! Meséld csak el!- szólítottam fel

*Vivi*

   -Legyen, ahogy akarod!- egyeztem bele -De ne nagyon röhögj ki.
   -Okés.
   -Tehát..még csak akkor kezdtem biciklizni. Az nap volt az első 'órám'- mutatta az idézőjelet a kezével- A szüleim ott mentek mellettem szinte végig. És itt a szintén van a hangsúly! Ugyanis az történt, hogy úgy éreztem, hogy már nagyon profi vagyok és ezért gyorsítottam. Olyan gyorsan tekertem, hogy lehagytam őket. Ők meg csak kiabáltak, hogy álljak meg, mert neki megyek a kerítésnek. Nem tudtam, hogy melyik a fék. Ezt ordítottam vissza nekik. Ekkor hátrapillantottam és azt láttam, hogy hadonászva mutogatják, hogy a fekete kis kar elől. Kettő is volt. Egy jobb oldalt, a másik pedig bal oldalt. Nem tudtam melyik kell, így hirtelen felindulásból találomra meghúztam az egyiket, az volt az első kerék fékje. Most már tudom! Szóval, hirtelen megrántottam és az első kerék, és csak az első megállt a forgásba, így a bicikli hátulja felemelkedett és az első keréken álltam. Nagyon ijesztő volt ám!- fojtottam vissza a röhögést -Hátra néztem a felém rohanó szüleimre, de így kiestem az egyensúlyomból és jobbra dőltem. Az volt a baj, hogy nem csak én. A bicikli is! Tehát így lehet, a legkönnyebben felborulni pótkerékkel.
Ránéztem Harryre, nem láttam mást csak a vörös fejét.
   -Harry jól vagy?- kérdeztem rémülten
Nem válaszolt, de nem bírta tovább. Hatalmas röhögés tört ki rajta. Az egész teste rázkódott tőle, majd lassan a földre csúszott. Hasát fogva nevetett tovább, amitől én hatalmas röhögőgörcsöt kaptam. Ott fetrengtünk a földön összegörnyedve. A könnyünk is kicsordult.
Ez volt a nap fénypontja. Végre felszabadultan nevethettem. Nagyon jól esett, bár holnapra szerintem elég nagy izomláz lesz a hasamban.

   Úgy egy negyedóra múlva, mikor lenyugodtunk, el akartam köszönni Harrytől, mondva, hogy megyek, de valami azt súgta, hogy maradjak még. Hisz olyan jó a társaságában lenne, megnevettet még akkor is amikor nagyon ramaty állapotban vagyok.
Belülről fakadt egy érzés, majd lassan a felszínre tört. Erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam. Egyik felem azt súgta, hogy hajrá, a másik meg azt, hogy meg ne próbáljam. Nem tudtam ellenállni az érzésnek. Lassan, érzékien megnyaltam alsó ajkamat, majd a szemébe néztem. Úgy látszott, mintha Ő is éppen magában vívódna, hogy meg tegye-e, vagy ne. Lenéztem puha, csábító szájára, majd vissza a szemébe. Ő is hol a szemebe nézett, hol a számra. Mikor kérdőn a rám nézett én is pislogtam egyet, hogy igen, én is szeretném. Vette a jelzést. Lassan közeledett felém, csak pár centi, majd csak pár milliméter volt köztünk. Már éreztem forró leheletét. És akkor ajkát az enyémre tapasztotta. Eleinte finoman, majd egyre szenvedélyesebben csókolt. Éreztem izgatott lélegzetvételét. Karjait derekam köré fonta, éreztem, hogy remegnek az ujjai. Bele mosolyogtam a csókunkba. Lágyan beletúrtam a hajába. Isteni érzés volt.

Mikor 'dolgunk' közepe felé járhattunk, hirtelen egy villanást láttam, aztán pár másodpercig semmit. Nem tudtam mi az, de Harry észrevette, hogy valami nincsen rendben. Elengedett, majd felém fordult. Az ablakkal már háttal álltam, így nem láthattam amit Harry. Arcáról lefagyott a mosoly.   



Nagyon örülnék a véleményeknek, és ha feliratkoznátok rendszeres olvasónak!!;) ♥
Vivi  xx